ZETApress

hírportál

Vágtázó Fradi siker

A budapesti Hősök terén induló 72 település közül Budapest-Ferencváros versenyzője, Vass Jennifer emelhette magasba a bajnoki címért járó 1848-as huszárszablyát, a Nemzeti Vágta Vándordíját. A bajnoki cím mellett ő vihette haza településének, a fővárosi IX. kerületnek az ötmillió forintos fődíjat. Nem sikerült a duplázás Molnár Gyöngyinek, a címvédő csak 4. lett.

A 2. helyet a bajai Németh János szerezte meg, míg harmadikként a tatai Mátyás Edina Daniella ért célba a magyar városok és falvak ünnepén, a szeptember 14-16-án immáron ötödik alkalommal megrendezett Nemzeti Vágtán. A hatalmas tömeg ideális körülmények között, remek időben drukkolhatta végig a szombat-vasárnapi lovas programokat. Hatalmas sikert aratott az ’56-osok terén felállított Vágta Korzó, ahol az induló települések mindegyike megmutatta ínycsiklandó ízeit, kézműves portékáit, programjait, nevezetességeit. Az Országkonyhában idén a libából készült ételek kerültek középpontba, a magyar konyha kiváló étkeit kínáló pavilonok között is hömpölygött a tömeg.

Az esemény szervezői minden évben felajánlják a Nemzeti Vágtát egy, a magyarság történelmében kiemelkedő személynek, idén Gróf Károlyi Istvánra esett a választás, aki huszárezredet alapított az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején. (Erről már a szeptember 4-i sorsoláson is hallottunk.) A Magyar Televízió és a Kossuth Rádió csatornáin keresztül milliós nézősereg és hallgató élvezhette lovas tradícióink szépségét, az izgalmas versenyeket, a sportolókkal, színészekkel, zenészekkel tűzdelt futamok sorát.

A vasárnap esti döntőbe jutott legjobb települések izgalmas küzdelemében végül ismét egy hölgy, Vass Jennifer vágtatott át elsőként a célvonalon Budapest-Ferencváros színeiben Cordoba nevű lován. A Hősök terén vasárnap a gyermekek részére rendezett Kishuszár Vágtán Kulisity Anikó Mózes nevű lovával diadalmaskodott. A western stílusú Szentkirályi Ásványvíz Zágonyi Károly Emlékfutamot Dörnyei József nyerte Hips Bye Bye nyergében.

A magyar városok és falvak ünnepének történetében újra megelevenedett a Kocs községben nagy múltra visszatekintő verseny, a kocsitolás. A község legjobbjai sportolókból és ismert személyekből álló csapatot hívnak ki versenyre minden évben. Idén az MVM Paksi Atomerőmű Kocsitoló versenyen a sportolók csapata húzta be először a célba a kocsit, de nincs mit szégyellnie a másik két csapatnak sem, hiszen a látszatra egyszerűnek tűnő versenyszám cseppet sem könnyű feladat. (Kocs község csapata: Major Tamás, Szinak Richárd, Deli Attila, Farkas Péter, Bottlik Csaba, Nyemcsok Ferenc, Elek Sándor; Média csapat: Fekete László, Ifj. Fekete László, Müller Attila, Katus Attila, ?Topi? Faragó András, Bárdosi Sándor, Szabó Ádám; Sportolók csapata: S Kovács Ádám, Wöller Ákos, Lőrincz Tamás, Sastin Mariann, Deák-Bárdos Mihály, Váczi Zoltán, Spéder István).

A PORT.hu, a legnagyobb hazai internetes programajánló portál és a Nemzeti Vágta ismételten meghirdette a Legszebb Vágta PORTa versenyt. A díjat annak a településnek ítélték oda, amely pavilonját a szakmai zsűri a legötletesebbnek ítélte meg. Idén a helyezések a következőképpen alakultak: 1. Izsa, 2. Tiszabezdéd, 3. Magyarhertelend, Különdíjas: Izsák.

AzMVM Partner Fogatvágtán speciális fogatkocsik, a bigák versenyeztek, a profiknál Tieger Endre, míg a sztárok szombati futamában ? a lovaktól eddig igencsak tartó ? Vastag Tamás énekes nyert, vasárnap Harsányi Levente műsorvezető diadalmaskodott ebben a számban. A Magyar Posta Kishuszár Vágta győztese Kulisity Anikó lett. Szent István pezsgő korlátugrató versenyén Majláth Csaba ugrotta végig hibátlanul az akadályokat, míg az Invitel Magasugrató versenyen Göttler Vilmos ugrotta lovával a legmagasabbat.

Az idei évben két OTP Bank Jótékonysági Sztárfutam is indult: az elsőben meglepetésre, Kunkli Tivadar legyőzte a kihívót, Pintér Tibort, és az öttusázó Martinek Jánost, Balogh Gábort, valamint a friss olimpiai bronzérmes, Marosi Ádámot, akik pedig mesterei a lovaglásnak. A miskolci sportoló a Bonta Zoltán Gyógyászati Alapítványt támogatja nyereményével. A másik hírességekből álló futamot Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó nyerte, aki előbb Szőllősi Györgyi, majd Trokán Nóra ?szorításából? kellett, hogy szabaduljon. A futam további két versenyzője, Kaszás Géza és Homonnay Zsolt idén nem szólt bele az első helyért folyó küzdelembe. Ungvári a győzelemmel járó százezer forintos nyereményt a Paci Doki Alapítvány javára ajánlotta fel.

Lázár Vilmos a Magyar Lovassport Szövetség és a Nemzeti Vágta elnöke a Műjégpálya Dísztermében tartott díjátadón elmondta, a Nemzeti Vágta példa az összefogásra, a lovas társadalomból sok lelkes ember biztatta őt a legnehezebb pillanatokban is. ? A történelmet megmutatni a modern kor eszközeivel, ez volt a célunk, mely működik. Az indulók, bármely kategóriában versenyeztek, példaképek, és gratuláció jár a hozzátartozóiknak is kitartásukért, támogatásukért. A lelkesedés és a hit az, ami életben tartja ezt a rendezvényt. Csapatunk egy láncot alkot, és büszkeséggel tölt el, hogy az egyik láncszem én lehetek. A jövőre nézve sok ötletünk van, és ez a csapat elhivatott arra, hogy jövőre is megrendezze a Nemzeti Vágtát ? mondta el büszkén Lázár Vilmos.

3 hozzászólás

  1. Megalkottuk a nemzet üdítőitalát, melyet a Nemzeti Vágtán is bemutattunk. A Szentkirályi Ásványvíz Kft. egyéves fejlesztés eredményeként megalkotta, és ünnepélyes keretek között bemutatta a nemzet üdítőitalát. A kellemes ízű, szénsavas és frissítő hatású, Szentkirályi ásványvíz alapú AQUA ELIXIS titkos recept alapján, 31 magyar gyógynövény felhasználásával készült és egyliteres kiszerelésben szeptembertől kapható a boltokban.

    Saját elő-formagyártó üzemet is avattunk: a környezettudatos társaságunk saját elő-formagyártó üzemét, amelyet Dr. Budai Gyula parlamenti államtitkár és Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke adott át. Az új üzemben működő továbbfejlesztett, legújabb technológiájú gépet hazánkban először a Szentkirályi Ásványvíz Kft. használja.

    Cégünk Magyarország egyik legnagyobb kapacitású gyártósorral (egy telephelyen belül) rendelkező ásványvíz forgalmazója a több mint egymilliárd liter ásványvíz és ásványvíz alapú italok (2004-től 2012 első félévéig) gyártásával, és értékben továbbra is tartjuk piacvezető pozíciónkat a márkatermékeket gyártók között. A Szentkirályi Ásványvíz Kft. 2003-ban alakult, de a gyártást tekintve az első teljes éve 2004 volt.