ZETApress

hírportál

eNJé Szívdobbanása

Nagy Judit, az MTV műsorvezetője exkluzív, össz-művészeti csokoládékollekciót készített. A nemes csokoládé-alapanyagokból, terület- és fajta-szelektált kakaóbabokból készült első bonbonválogatása, a Szívdobbanás öt, különleges íz-világú csokoládékölteményt tartalmaz ? tudtuk meg Tamás Dorkától.

Többek közt olyan nem mindennapi fűszerekkel készíti alkotásait, mint a damaszkuszi rózsaolaj, a vadbors vagy a tömjén, a mirha és díszítésként egy arany korona. A csokoládé-kollekció össz-művészeti alkotás lett, hiszen a bonbonok zenészt és képzőművészt egyaránt megihlettek. Ennek eredménye szintén látható, hallható a díszdobozon és a benne található, ebből az alkalomból rögzített CD lemezen.

Nagy Judit műsorvezető-nő a gyermekkorától benne élő, csillapíthatatlan vágyát önti formába azzal, hogy Valentin-nap alkalmából saját készítésű csokoládékollekcióival lép a nagyközönség elé. ? A csokoládémesterség számomra Tudomány és Művészet, a csokoládé pedig olyan, mint a szünet a zenében. Megállít. Csak egy pillanatra. Egy apróka falat, amiben illat, hang és íz szabadít fel ezernyi, mélyen nyugvó emléket, érzést, fájdalmat, indulatot. Szétolvad a szájban, szétterül a lelkünkben. Teljes valónkat behálózza. Ha hagyjuk…. A csokoládé nyitogat. Olykor begyógyítja a sebeket. Elgondolkodtat és változtatásra sarkall. Így lett életállomásaim szintézise ? nyilatkozta a bájos műsorvezető-nő, aki az elmúlt három évben több nemzetközi csokoládékészítő tanfolyamot is elvégzett és a legjobb belga mesterektől tanulta a csokoládékészítés fortélyait.

A számozott és szignált díszdobozban érkező, limitált darabszámban készülő csokoládéköltemények az elérhető legnemesebb alapanyagokból, terület és fajtaszelektált kakaóbabokból készült csokoládéból születnek meg. Judit minden kollekció íz-világát más és más, 100%-os tisztaságú egyedi fűszer vagy illóolaj hozzáadásával alkotja meg. A különlegesen finom bonbonokat zenék, versek, színek, illatok ihletik, tervezésüket a műsorvezető-nő spontán érzései, intuíciói irányítják.

Nagy Judit első, Valentin-napra és a báli szezonra szánt csokoládé-szelekciója, a Szívdobbanás öt, különleges íz-világú csokoládékölteményt tartalmaz: a Bujaság nevű bonbon fűszere a bors. Íze egy vad indákkal átszőtt kertbe visz minket. Százféle illat vibrál a levegőben s közben valami huncutul megcsíp. A második csokoládé a Titokzatosság, ami a nőt esendővé, a férfit harcossá teszi. A benne található rózsaolaj által kifejezi az újdonság varázsát s az izgalmat, s mikor a szív kalapál. A kíváncsiság hajt éveken át, akár egy életen át.

A Felszabadultság ízét az illatos, bódító, komplex aromájú tonkabab adja, amelyben a vanília, és a keserű mandula jegyei keverednek. A szabad szerelem, a mámor és bódulat. keserű illat és édes íz ötvözete ez. A júliustól októberig virágzó, fűszeres illatú, gazdagon virágzó cserje, a kasszia adja a Biztonság alapját, melybe belekapaszkodhatunk, mert ott van, jelen van, bennünk van, akkor is, ha egy nap édes és akkor is, ha bús. Ez a bonbon egy kesernyés, illatos afrodiziákum, amely örökké lángolóvá teheti a szerelmet. Az ötödik bonbon pedig nem más, mint a Teljesség édes naranccsal, tömjénnel, mirhával készül, rajta arany koronával, mely magában foglalja a Nőt, a Férfit, és egymást kiegészítő, beteljesítő szerelmük gyümölcsét, a gyermeket.

A csokoládé nemcsak ihletet merített, de adott is: a díszdobozt Csilléry Orsolya grafikusművész akvarellje díszíti, a dobozban pedig egy külön erre az alkalomra felvett zenei anyag is található egy CD lemezen, melyen a Trio National (Veer Csongor ? hegedű, Kohán István ? klarinét, Kákonyi Árpád ? zongora) csokoládé ihlette gyönyörű zenei improvizációi hallhatók. A CD felvétel előtt Judit a zenészeknek előadást és kóstolást tartott! A csokoládéról további információt a honlapján is lehet olvasni, ugyanitt a kollekció darabjait is meg lehet rendelni, amíg a készlet tart. A díszdobozos, kézzel számozott és szignált kollekciót házhoz szállítják.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. eNJé Kötődése | ZETApress

Szóljon hozzá!