ZETApress

hírportál

Hanuka-láng a Nyugatinál

Chánuká ünnepe 5772 év kiszlév hó 25-én ? 2011. december 20-án este ? kezdődik és nyolc napig tart. Annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Mákkábeusok három évig tartó szabadságharcuk után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött.

Legyőzték a görögök hellenista zsidó támogatóit is, akik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. A harc polgári időszámítás előtt 165-ben a Jeruzsálemi Templom visszafoglalásával ért véget. A győzelemmel helyreállt Izrael szuverenitása is. A chánuká szó azt jelenti: felavatás, s arra utal, hogy újra Isten oltalmába ajánlották a Templomot, amelyet a pogány bálványok és praktikák beszennyeztek ? olvasható az ünnepről a honlapjukon.

December 20-án este 6 órakor gyújtjuk meg Hanuka első lángjait a Nyugati téren, az ünnep alkalmából természetesen mindenkit szeretettel várunk. A további gyertyagyújtásokra minden este 6 órától kerül sor december 27-ig. Egy légből kapott slide-show a fentiek helyszínéről idekattintva látható ? tudtuk meg Angyal László Aviatortól.

Szóljon hozzá!