ZETApress

hírportál

Történelmi tablók az Urániában

Égerházi Imre festményeiből nyílt emlékkiállítás a napokban az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A többtucatnyi alkotás bepillantást enged a művész tartalmas életútjába.

Égerházi Imre 1925-ben született Hajdúhadházon. Élete regényét 14 évesen kezdte írni, s több mint tíz vaskos határidőnaplót írt tele napi eseményekkel, azok elemzésével. A leírtakat sokszor illusztrálta is. Később verseket és meséket írt. 1966. áprilisában, édesapja halálakor hagyta abba az írást, s onnantól csak a képzőművészetnek élt. Történelmi személyeket festett korai időszakában, majd a 80-as években kezdett a nagyméretű pannóinak kidolgozásához.

Munkáiban felhasználta a népművészetet is. Munkáiban az irodalom és a nagy zenei alkotások tisztelete is visszatükröződik. Ady versek, Bartók operák motívumai a megtalálhatók alkotásai között. Az alkotóművész 2001-től már nem lehet közöttünk. Szülőháza, ahol annyi művet alkotott, ma emlékház. 1962-től több mint száz egyéni és négyszáz csoportos kiállításon mutatkozott be Amerikától Japánig. Uránia filmszínházbeli kiállítása május 21-ig tekinthető meg. A helyszínen kapható katalógusban a festmények mellett Égerházi-versek és mesék, valamint a családtagok és pályatársak megemlékezései is elolvashatók. Aki bővebb információkra kíváncsi, honlapjukon többet is megtudhat a művészről.

Szóljon hozzá!