ZETApress

hírportál

Árverés a galériában

Sólyom László volt köztársasági elnök felajánlása alapján tegnap a Nagyházi Galéria jótékonysági árverést tartott a 2005-2010. közötti államfői ciklus alatt összegyűlt elnöki ajándékokból ? tudtuk meg Landi Balázs titkárságvezetőtől.

Az árverésre megközelítőleg 150 fő regisztrált a helyszínen, de több tucat előzetes vételi megbízás és telefoni licit is érkezett a szervezőkhöz. A regisztrált résztvevőkön kívül megjelent további 50-60 érdeklődő és a sajtó munkatársai teljesen megtöltötték a Nagyházi Galéria nagytermét és a folyosót is.

A legmagasabb leütési áron, hárommillió-kétszázezer forintért az utóbb tragikus körülmények között elhunyt Lech Kaczyński lengyel államfő által ajándékozott díszes szablya kelt el, melynek induló ára negyvenezer forint volt. Összességében majd mindegyik tétel leütési ára három-négyszer is megtöbbszörözte a kikiáltási árat, de voltak tételek, amelyek hússzor-harmincszor nagyobb leütési értéken keltek el.

Így például egy mexikói Estela Maya másolata a kétezer forint kikiáltási ár harmincötszöröséért, 70 ezer forint leütési áron, vagy egy jávai díszes vadásztőr a hatezer forint kikiáltási ár harmincegyszereséért, 190 ezer forint leütési áron talált újgazdára. A jótékonysági árverésre felkínált 350 tételből mindösszesen három nem talált gazdára. Ezeket a volt államfő a Bakonyszücsi intézetnek ajándékozza.

A tételek kikiáltási összértéke hárommillió 788 ezer forint volt, amelynek a leütött tételek értéke több mint a négyszerese, 15 millió 623 ezer forint lett. A tényleges adomány összege még ennél is nagyobb, mivel Nagyházi Csaba, a Nagyházi Galéria tulajdonosa nagylelkűen lemondott a 21%-os közvetítői jutalékról. Emiatt a jótékonysági árverés teljes bevétele 18 millió 903 ezer forint.

Az így befolyt összegből kizárólag a jótékonysági árverés költségei kerülnek levonásra, amelyek a raktározásból, az árverési katalógus elkészítéséből és a járulékos adókötelezettségek összegéből állnak. Ezzel kapcsolatban külön ki kell emelni, hogy még az árverési katalógus tördelését is 50%-os kedvezménnyel végezték a közreműködők.

Így már a pontos számok ismeretét megelőzően is biztosan állítható, hogy a Bakonyszücsi Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthona javára 17-18 millió forint közötti adomány gyűlt össze, melyet a Nagyházi Galéria hamarosan át is utal a beteg gyermekeket és családjaikat kezelő intézmény számára.

Sólyom László volt köztársasági elnök ezúton is köszönetét fejezi ki a Nagyházi Galéria munkatársainak és a jótékonysági árverés valamennyi közreműködőjének, továbbá a sajtónak, de mindenekelőtt azoknak, akik lelkes és önzetlen licitálásukkal sikerre vitték a jótékonysági árverést, s ezzel segítették a több évtizedes múltra visszatekintő Rehabilitációs Otthon fennmaradását.

Szóljon hozzá!