ZETApress

hírportál

Az ANTROPOS.hu Ócsán

Naponta változó kiállításokkal, foglalkozásokkal, előadásokkal, filmvetítésekkel és esténként más-más stílusú újzenei bulikkal várnak mindenkit Ócsán, a vasúti aluljáróban augusztus 15-től 22-ig. A szalmazsákos pihenőhelyek felett helyi látványosságok a falakon, ingyen Internet és wifi-hotspot található, míg a peronok mellett, a síneken túl szabadtéri játékok, árnyékos sátorhelyek csalogatnak ebbe az igazán szeretnivaló kisvárosba ? tudatta az Antropos.hu.

Az aluljáró a tiéd is! A kultúrák közötti párbeszéd európai évében egy határ-kulturális fesztivál a maga kaleidoszkópszerű programjaival igenis életképes, sőt életvidám! Erős, mert nem kell a hovatartozás-béli béklyóktól nehéz lábát vonszolnia, ugyanakkor nem teher a hagyományőrzés sem számára, mert képes megtalálni benne önnön helyét. A kultúra része lett. Szervezői, így négy év távlatában már bíznak abban, hogy egyszer majd a nyolcnapos fesztiváljuk adja hírnevét a településnek.

Idén sem maradhat távol rendezvényüktől az a kritikus hozzáállás, amivel mentális bárkái lehetnek a lápszéli városlakóknak. A hagyomány és újítás szintéziseként idén megreformálták Ócsa címerét. Előléptetéseként igazi városi ranghoz igazodó, a fiatalos kommunikáció jegyében, annak eszközeivel ruházták fel: Az ekevas és a csoroszlya helyébe megafon és festékszóró került. A tavalyi fesztivál óta lakóhelyük éke lett két nagy bevásárlóközpont és néhány bankautomata, hogy látható jele legyen az urbanizációnak.

A kis non-formális társaság azonban azóta sem pihent, minden civil megmozduláson jelen volt, jelenleg saját parkot épít egy elhanyagolt zöldterületen. A környezetükért való küzdelem mégsem áll meg azon a szinten, hogy maguk örömére tegyék mindezt. Jelenleg egy komoly projekten dolgoznak, ami a város tudatos használatba vételére serkenti lakosait. A környezet létének (és elhasználódásának) evidenciája szüli az emberekben azt az apatikus hozzáállást, ami most leginkább jellemzi a települést. Hangosnak kell tehát lenni, hogy ébresztőt fújjanak.

A Tiéd is! ? kampány lényege, hogy a lakosság aktív tagjaival együtt segítsenek egymásnak odafigyelni környezetükre. Mindez az idei fesztiválon teljesedik ki, ahol aktivitásra sarkalló programokban idén sincs hiány, és mivel egy vasútállomás aluljárójáról beszélünk, ezúttal is csak annak mérete lesz a szűk keresztmetszet.

S hogy mit találhatunk itt? Lássunk néhányat a pár kiemelt programból: A helyi Európa-bajnok hipp-hopp tánccsapat fellépése, drogkronológia kiállítás, Jiri Menzel és David Lynch filmek vetítése, össznépi zenélés, amibe bárki beszállhat, az esti bulik alatt falfestés, helyi életképek vetítése és hogy az idősebbek se maradjanak le: Internet-oktatás időseknek. Néhányan a megjelenő vendégek közül: Triceps (Lantos László), Lovas Starsky László, Nikon, Magyar Kétfarkú Kutya Párt, Norba, Györemix!, Andre, LaKing, Mesterházy. Egy dolog bizonyos. Ezen a héten ez lesz az ország legkihasználtabb aluljárója.

Amit biztosan megtalálsz: barátságos környezet, ingyen Internet, wifi, Aluljáró-bár, szalmazsákos ott-alvási lehetőség, minimál-tisztálkodási lehetőség. A szabadban tollas, pelota és sátorhelyek. Szelektív hulladékgyűjtés, használd ki! Helyi graffitisek egy-kétnaponta felfestenek egy-egy helyi látványosságot a falakra. Szabad falfelületet is biztosítnak a rászorulóknak! Segíthetsz a naponta megújuló dekorációban, napközben spontán alkotótábor! Ha tudsz, hozz magaddal kellékeket! Ha igény lesz rá, előkerül a bográcsuk is? Egyéb igényekkel, ötletekkel keresd a szervezőket! Tehetsz érte, tiéd is! Ne kerülje el figyelmed a vendégkönyvük! További információk itt olvashatók.

Szóljon hozzá!