A siker titka
A siker titka/Életem címmel jelent meg az Alkim Kiadó gondozásában Uri Geller életének regénye. A két mű nem most, hanem már a nyolcvanas években, mintegy másfél év alatt íródott, s Gálvölgyi Judit és Kocsis Anikó már 1990-ben lefordította azokat. Az utóbbinak akkor Görbüljek meg, ha nem igaz! volt a címe.
S hogy miért született meg most az újabb kiadás? Mint az Alexandra könyvesházbeli sajtóbemutatón a szerzőtől és Erdei Grünwald Mihály kiadó-igazgatótól megtudtuk, az okot A kiválasztott című, a tv2-n nemrég befejeződött sorozat sikere szolgáltatta. A megjelentetés mindössze két hetet vett igénybe, a könyv tehát rekordgyorsasággal készült el. 1. rész, olvashatjuk a fedőlapon, mert őszre tervezik a folytatást.
Uri a következő részt nálunk írhatja meg. Az Angliában élő magyar származású mentalista budai lakást vásárol, s évente három hónapot szándékozik itt tölteni. A sajtótájékoztatón beszélt szüleiről is. Édesanyja a Balatonon kajakozás közben felborult. Lába a pedálokba szorult, s egy közelben tartózkodó csinos fiatalember mentette meg a vízbefúlástól. A szerencsés kimenetelű találkozást házasság és gyermekáldás követte.
A szerzőnek is vannak gyerekei, akik édesapjuk miatt gazdagságban nőttek fel. Mégsem szállt fejükbe a jólét, meg kellett ismerniük a szegények világát is. Már kiskorban megtanulták, hogy a sikerért keményen meg kell küzdeni! Ez ám a siker igazi titka!