Állatkerti őszi séta
Gyönyörű napsütéses délelőttön sétáltam a gázkandeláberek átadása után a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol az állatok is láthatóan élvezték a jó időt, remek hangulatban fogadták a vendégeket ? írta Lenhardt Ibolya, aki a felvételeket is készítette.
A képen látható malacka még a kerítésre is felkapaszkodott, hogy üdvözölhessen? A flamingók bájos csapata igazán szép látványt nyújtott. A hangoskodásukat sajnos hozzá kell képzelni, mert azt nem rögzítettem, de tény, hogy úgy kiabáltak, mint sok-sok dühös nőszemély?
A fókákat éppen hallal etette a gondozójuk, és a játék kedvéért tapsolásra buzdította a pajkos állatokat. Nemcsak én bámultat lelkesen a produkciót, hanem egy óvodás csoport is, akik együtt tapsoltak a fókákkal. Komoly és gyönyörű állatok a farkasok, közülük is a legszebbek ezek a fehér színűek, akiket minden alkalommal megcsodálom, hogyha az állatkertben járok. Szemmel láthatóan jól érezték magukat az őszi napsütésben.
Az ázsiai elefántok ügyet sem vetettek a kerítésen kívül bámészkodókra, sokkal inkább egymást kerülgették az újjávarázsolt elefántház kifutójában. Érdekes megoldás ez a sziklás elválasztó, amely olyan, mintha nem is volna igazán elválasztva tőlünk a két hatalmas állat.
A szavannák világából éppen a külső területen kaphattam lencsevégre ezt az óriási orrszarvút. Az egyik látogató megérintette az állat bőrét és bejelentette, hogy olyan, mint az autógumi. (Én nem mertem hozzá érni, így inkább elhiszem?)
Ezek az aprócska állatok éppen úgy táplálkoznak, akárcsak a nyuszik. Méretre sem sokkal nagyobbak a házinyúlnál, és ahogy a reggelijükre nézünk, abban sincs nagy különbség. Hangulatos társaság volt, de sajnos elfelejtettem, hogy milyen fajt képviselnek.
Őket viszont nagyon jól ismerem én is és mindenki, hiszen a tehénke és borja igazi háziállatok. Kedves látvány volt, amikor a boci odabújt a mamájához? A kisgyermekek részére állatsimogató található a közelben, ahol gidákat, barikákat érinthetnek meg a gyerekek?
A komodói varánusz simogatása viszont senkinek nem ajánlható ? és nem is lehetséges ? mert ő valódi ?mérges? állat. A Mérgesház lakója, és nagyot nőtt azóta, mióta megérkezett. Sajnos a hátgerincén lévő púp is növekedett. Ezt az állatot és testvéreit egy állatkertben tojásból keltették ki, ám sajnos mindegyiküknek ilyen rendellenessége van.
Ez a zsiráf annyira lelkesen nyújtotta át hosszú nyakát a kerítés fölött, hogy egy pillanatra megijedtem és hátrább léptem. Már bánom, mert gyönyörű, hatalmas szemekkel, sztáros szempillákkal nézett rám ez a jámbor, de hatalmas ?meseállat?, mintha azt mondta volna, hogy tőle aztán nem kell félni?
A tevéket is minden alkalommal meglátogatom, hiszen ők is rendkívül kedves, barátságos állatok. Nem hinném, hogy élelmet koldulnának, hiszen láthatóan igen jó kondícióban vannak? Ők egyszerűen ilyenek?
A vörös panda ? másként macskamedve ? a másik kedvencem, akiket minden alkalommal felkeresem. Ma éppen etetéskor érkeztem, így meggyőződhettem róla, hogy nemcsak tündérszépek ezek a pirinyó medvék, de szelídek is. A látogatók kedvéért egy kis fára mászást is bemutattak az aranyos kis állatok. Mindenkinek jó szívvel ajánlom a sétát az állatkertben, hiszen gyermeknek és felnőttnek egyaránt nagyszerű élmény!