Pécsett lakatolnak
Átadták a megújult lakatfalat Pécsett. Kevés olyan helyszín van a dél-dunántúli megyei jogú városban, ahová ennyi embert igen kellemes, felejthetetlen emlék fűzne, mint a Janus Pannonius utcában található lakatfalhoz.
A szinte kultikussá vált fal állapota az elmúlt években jelentősen megromlott, a pécsi görög kisebbség és a Castrum-Pécs Kft. jóvoltából megszépült, miután már a kerítés alig bírta a közel másfél tonna lakatmennyiséget ? tudta meg Rozs Borbála.
A beruházás 1,6 millió forintba került: ez a Castrum-Pécs Kft, a pécsi görög kisebbség, illetve magánszemélyek és vállalkozó adományaiból tevődik össze. A jótékony emberekre és cégekre, szervezetekre a Pécs2010 Nonprofit Kft. által támogatott és a Zsolnay-gyár által készített tábla emlékeztet majd, amelyet a lakatfal felett helyeznek el.
A lakatfal igazi pécsi legendás hely, az elmúlt évtizedekben több magyarázat is született már az eredetére. Az egyik eredetmonda szerint egy kollégista fiatalember lakatolt először a Janus Pannonius utcában. Mások szerint a lakatfal történetében a szerelem volt a meghatározó, a titkos vagy nem titkos randevúra készülő emberek jeleztek ott egymásnak.
Az utóbbi magyarázat talán mégis elfogadottabb lett, hiszen ma már mindkét falon főleg szerelmespárok lakatjait találhatjuk meg, olyanokét, akik hosszútávra szóló kapcsolatuk vagy mély érzéseik jeleként hagynak itt jelképesen egy-egy zárszerkezetet. Az új kerítésre mintegy tízezer lakatot tehetnek fel az ide zarándoklók.
A megújult lakatfal előtt a Janus Pannonius utca 6. szám alatt verset mondott Füsti Molnár Éva, beszédet tartott Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere és Koranisz Laokratisz, az Országos Görög Önkormányzat elnöke. A köszöntők után történt meg a szponzorlakatok elhelyezése.