ZETApress

hírportál

Ligeti Gyermekmentők

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a Fővárosi Önkormányzattal közösen immár huszadik éve rendezi meg ma és holnap a kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvénysorozatát a budapesti Városligetben ? tudtuk meg a tegnap déli sajtóebéden.

A már hagyományos és igen népszerű programon 2009-ben közel 200 ezer gyermek és felnőtt vett részt.A Fővárosi Önkormányzat a Gyermekmentő Szolgálat megalakulása óta támogatja a Városligeti Gyermeknapot. Demszky Gábor, a Szolgálat alelnöke, fontosnak tartja, hogy ezzel a rendezvénnyel több százezer hátrányos helyzetű gyermek és család juthat színvonalas és kulturált programhoz ingyenesen, akiknek másképp erre nem lenne lehetőségük.

A Szolgálat idén is külön meghív a gyermeknapi rendezvényre közel 200 nehéz sorsú gyermeket magyarországi intézményekből illetve Erdélyből: utazásukat megszervezi, szállásukat és ellátásukat biztosítja. Idén a kétnapos rendezvényen összesen 31 helyszínen neves és népszerű közreműködők, fellépők várják az érdeklődőket változatos, minden korosztályt megszólító programokkal.

Az OTP Bank, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat egyik legnagyobb szponzora ? az NGYSZ egészségügyi programját és a Teréz körúti rendelőjének a működését támogatja ? fontosnak tartja, hogy a gyereknapon az egészségmegőrzésre és az esélyegyenlőségre is figyelem irányuljon. Ezért is vásárolt 1995-ben a Szolgálatnak mozgó fogorvosi rendelőt, melynek vállalta a fenntartását is, illetve évek óta megrendezi a Szolgálattal az OTP Gyermeknapi Futógálát, amely az esélyegyenlőség jegyében lehetőséget biztosít arra, hogy a segítséggel élő sportolók is részt vegyenek az eseményen, ezért 5 km-es kerekes székes futószámot és 600 méteres párban futást is rendez látássérült sportolók részére.

Az OTP Bank számára kiemelten fontos, hogy olyan gyermekek és gyermekekkel foglalkozó szervezetek is eljuthassanak az eseményre, akiknek erre egyébként nem lenne lehetőségük. Az OTP Bank idén is 200 gyermek számára biztosít részvételi lehetőséget, ezért a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány ADHAT programján keresztül pályázatot hirdetett olyan közhasznú vagy kiemelten közhasznú civil szervezetek számára, amelyek szociálisan hátrányos helyzetű, csonka családban, vagy szülők nélkül nevelkedő gyermekekkel foglalkoznak.

Az OTP Bank a nyertes szervezetek számára az esemény második napján, május 30-án utazási támogatást biztosít, amely teljes egészében fedezi a gyerekek és kísérőik útiköltségét, továbbá a gyerekek ellátásáról is gondoskodik. Az OTP Kalandparkban pedig játékos feladatok teljesítésével nyereményekhez juthatnak a résztvevők.

A nyertes szervezetek a következőek: Pax Vobis Alapítvány, Európai Romák Egyesülete, Bálint Gyula Gyermekvédelmi Alapítvány, A Homoki Diákotthon Fiatal Dolgozóinak egyesülete a Sérült Gyermekekért, Volt Állami Gondozottak Országos Egyesülete, Tutor Alapítvány és a Szülők a Gyermekekért Alapítvány. A pénzintézet 177 gyermeket és 29 felnőttet, összesen 206 főt lát vendégül az eseményen.

A MOL szintén évek óta támogatja a kétnapos ingyenes rendezvényt színvonalas zenei műsorokkal a MOL Világzenei Színpadon, ahol május 30-án, vasárnap a Kolompos, a Kaláka, Bölöni Réka Bábszínháza, a Katáng együttes és a Söndörgő lépnek fel. A MOL Tehetségtámogató program 2010 Sport kategória eredményhirdetésén Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyző gratulál a nyerteseknek. A hétvége mindkét napján pedig a MOL Kölyök Tanya várja ugrálóvárral és egyéb játéklehetőségekkel a kicsiket.

A Magyar Posta idén először csatlakozik a gyermeknapi programhoz: a Posta méhnyakrákszűrő kamionja, az Országjáró Filaposta és a Bélyegmúzeum gyermekprogramja települ ki a helyszínre. A Magyar Posta számára fontos az egészség megőrzése, ezért is működteti speciális szűrőkamionját. A nők számára az egyik legkomolyabb nőgyógyászati problémát jelentő méhnyakrák kifejlődése rendszeres szűrővizsgálattal megelőzhető, időben felismerve a betegség gyógyítható.

A Magyar Posta Országjáró Filapostája egy kihelyezett felvevőhely, ahol a gyermeknap alkalmából ünnepi bélyegzővel látják el a helyszínen feladott leveleket és képeslapokat. Vasárnap a gyerekek a Bélyegmúzeum foglalkozásán ismerkedhetnek meg a bélyegek történetével, a bélyegtervezés alapjaival, és készíthetnek bélyeges ajándéktárgyakat.

A Safer Internet Plus program gyereknapi Biztonság Internet Szigetéhez idén is csatlakozik a Microsoft Magyarország, a UPC Magyarország és a Vodafone Magyarország is. Illetve idén először vesz részt ebben a programban a Symantec Magyarország és a Magyar Telekom is.

Az Európai Unió Safer Internet Plus programjának célja az EU által közvetített értékrenddel összhangban az internet és az új online-technológiák használatának biztonságosabbá tétele, különösen a gyermekek számára, és a jogellenes, valamint káros tartalmak elleni küzdelem hatékonyságának biztosítása. A program szorgalmazza az önszabályozás alkalmazását, és támogatja a biztonságosabb internethasználatot tudatosító központok európai hálózatát.

Az Európai Bizottság 1999-ben indította el a Safer Internet akciótervét, melyet ? a hosszú távú fenntarthatóság érdekében ? folytatólagosan követett a 2004-ben elindított Safer Internet Plus program. A teljes tevékenység a következő nagyobb csoportokra osztható fel: Forródrótok (hotline) az illegális és káros tartalmak elleni küzdelemért, segélyvonal, email-es tanácsadás (helpline) gyerekeknek, a károsultak segítésére. Tudatosság növelése a felhasználók körében, awareness centre-ek közreműködésével. Kéretlen és káros tartalmak elleni küzdelem (szűrőrendszerekkel, információcserével, gyermekvédelmi intézkedésekkel, szorosabb rendőrségi?bűnüldözői együttműködéssel). Biztonságosabb környezet népszerűsítése (hangsúly az önszabályozáson).

A magyarországi konzorcium úgynevezett Combined Node-ként adott be és nyert el pályázatot, melynek során 2009 áprilisától két éven át a fenti tevékenységek mindegyikét lefedi, az alábbi felelősségi körökkel: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat: awareness centre, konzorcium vezető. Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány: helpline, segélyvonal és e-mailes tanácsadás gyerekeknek. (Weboldal email és 116 111 ? ingyenesen hívható segélyvonal) Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ): hotline szolgáltatás, a bejelentések feldolgozása. Puskás Tivadar Közalapítvány – Nemzeti Hálózatbiztonsági Központ: hotline támogatás, a projekt weboldalának üzemeltetése és karbantartása. Bejelentést lehet tenni honlapjukon.

A Gyermeknap Biztonságos Internet Sziget sátraiban a biztonságosabb internethasználat témakörébe tartozó számítógépes játékokkal, kvízjátékokkal, vetélkedőkkel, hasznos tanácsokkal várják a látogatókat.

A Microsoft Magyarország Biztonságosabb Internet-programjával, a Helló Háló-programmal képviselteti magát a Gyermeknapon, amely program keretén belül az online világ kockázati tényezőire szeretnék felhívni a szülők, a tanárok és a gyerekek figyelmét. Ezt a feladatot vállalta magára a Microsoft az egyszervolt.hu-val, a Magyar Gyermekkultúráért Alapítvánnyal és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvánnyal együttműködésben, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete, a Honfoglaló.hu és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár közreműködésével.

A Symantec Magyarország idén először csatlakozik a rendezvényhez, ahol egész napos tanácsadást tart az internet biztonságos használatáról az alábbi témakörökben: gyerekek online, tanácsok szülőknek, gyerekek virtuális világa és hogyan biztosítsa önmaga és családja védelmét. Olyan tippeket ad az internetes biztonság témájában, amelyek egyszerűen betarthatók, mindenki számára érthetők.

A T-Home is idén először vesz részt a gyereknapi Safer Interenet Plus programban a T-Home internet-kamionnal, ahol 14 munkaállomással és ingyenes internetezési lehetőséggel várja a gyerekeket és szüleiket a T-Home internet-kamionjában. A UPC Magyarország a Magic Desktop programot mutatja be, amellyel a gyerekek gondtalanul internetezhetnek és játszhatnak számítógépes ügyességi és készségfejlesztő játékokat.

A Vodafone Magyarország és a Gyermekmentő Szolgálat a 2010-es évre hosszú távú együttműködést írt alá, melynek keretén belül több programot, így a Városligeti Gyermeknapot, a Magyar Lovasterápia Szövetség Nemzetközi Díjlovasverseny és Fogyatékosok Lovasversenyét és a Safer Internet Plus programot is támogatja.

A GDF SUEZ Energia Magyarország idén először csatlakozott támogatóink közé és a Gyermek Foci Kupa rendezvénysorozatot támogatja. A részletes Városligeti Gyermeknapi programot a mellékelt anyagban, illetve a Gyermekmentő.hu weboldalon lehet megtalálni. A széles programkínálaton túl vásárosok, kereskedők kedvező áron és különleges portékákkal várják az idelátogatókat.

Szervezetünk fontosnak tartja a környezettudatos gondolkodás gyakorlati alkalmazását és terjesztését. Ennek érdekében 2009-ben ? az aktív környezetvédelem évében ? a gyermeknapi rendezvény teljes területén szelektíven történt a hulladékgyűjtés, amit a Gyermekmentő Szolgálat az idei évben is folytat.

Kezdeményezésük 2010-ben is kiegészül környezettudatos neveléssel, amihez idén is csatlakozott az Öko-Pannon Kft, aki tudatformáló gyermekprogramjaival szeretné felhívni a gyermekek figyelmét a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára. A rendezvény minden érdeklődő számára ingyenes.

Szóljon hozzá!