ZETApress

hírportál

Könyvhét a Duna mentén

170 kiállító kötetei mellett számtalan könyvbemutató, dedikálás, beszélgetés, koncert és egyéb program várja a közönséget a 94. Ünnepi Könyvhéten június 8-a csütörtöktől 11-én vasárnapig a Vörösmarty téren és a Duna-korzón – tudtuk meg a Gerbeaud Kávéház Arany-termében, ahol Egressy Rita fényképezett.

A könyvhét immár hagyományos módon terjeszkedik a Vörösmarty téren túl a Vigadó térre és a Duna-korzóra is. Új jelenség azonban, hogy a 146 pavilonban megjelenő 170 kiállító között egyre több az olyan, amely nem könyvkiadó, de rendszeresen folytat ilyen tevékenységet is – mondta el a délelőtti sajtótájékoztatón a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke.

Gál Katalin felhívta a figyelmet a könyvhét gazdag programkínálatára: a Vörösmarty téren és a Vigadó téren felállított színpadokon és a könyves pavilonoknál négy nap alatt több mint 60 könyvbemutató, csaknem 1000 dedikálás, beszélgetések, kézműves foglalkozások, koncertek és egyéb, könnyedebb esti programok várják az érdeklődőket. Az MKKE elnöke hozzátette, a könyvhét több évfordulós programsorozathoz is kapcsolódik: idén ünneplik ugyanis Petőfi és Madách születésének bicentenáriumát, valamint Budapest egyesítésének 150. évfordulóját is.

Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója a Budapest 150 és az annak keretében elindult Könyvfőváros 2023 programsorozatokról szólt. A Budapesti Történeti Múzeum például új kiállítással jelentkezett, Budapest Főváros Levéltára gondozásában készül Budapest monográfiája, az FSZEK pedig vándorkiállítást indít. A Budapest 150 talán legszerteágazóbb projektje a Könyvfőváros 2023 program, amely már áprilisban megkezdődött a Petőfi200 Emlékkönyvtár átadásával. A Könyvfőváros önálló pavilonnal és saját programokkal lesz jelen a könyvhéten is, az érdeklődők itt az FSZEK-ba is kedvezményesen iratkozhatnak be – jegyezte meg a főigazgató.

Gáspár Máté, a projekt vezetője a készülő Budapest Nagyregényről szólva elmondta, hogy a 23 kerületből álló főváros történeteit szeretnék összefűzni 23 kortárs magyar író közreműködésével. A jubileumi kötet a főváros születésnapján, a november 17-i Budapest Napon jelenik meg, de a szerzők már az Ünnepi Könyvhéten rendezett beszélgetéseken beszámolnak munkájukról – közölte.

Orosz Márton művészettörténész, a Vasarely Múzeum igazgatója, a Szép Magyar Könyv 2022 verseny zsűrijének elnöke felidézte, hogy a díjak odaítéléséről ezúttal is az MKKE által felkért szakmai zsűri döntött. Idén 66 kiadó vett részt a versenyen nyolc kategóriában összesen 135 kötettel – tette hozzá.

Könyvsorozat kategóriában a díjat a Manó Könyvek Új Kedvencek sorozata, szépirodalom kategóriában pedig a Tea Kiadó Mysterium dell’ arték s egy fekete daljáték című kötete kapta.

Gyermek- és ifjúsági könyvek kategóriában a Kerek élet fája című kötet (Lampion Könyvek), míg az ismeretterjesztő művek között a Városháza Kiadó Nagykörút című kiadványa lett a győztes.

A Terc Szakkönyvkiadó a szakkönyv kategória első helyét szerezte meg A Miskolci Építész Műhely című kötetével; a legszebb múzeumi művészeti könyvnek A Magyar Pavilon a Velencei Biennálén című kiadványt (Ludwig Múzeum) választotta a zsűri. A Ludwig Múzeum még egy elismerést kiérdemelt: a (Script:Abstract): Frey úr ír című kötetért a Tamás László-díjjal jutalmazták.

Művészeti könyvek kategóriában az Equibrilyum Kiadó nyert LUGO Graffiti. Read the Signs című albumával, míg a Szépművészeti Múzeum Hantai, Klee és más absztrakciók című katalógusáért kapott különdíjat.

Az illusztrációkat elismerő kategóriában megosztva érdemelte ki az 1. díjat a Hol készül a művészet? című művészettörténeti böngésző (Csimota Kiadó) és a Ki korán kel… szólások és közmondások a pénzről című kötet (Pallasz Athéné Könyvkiadó).

A köztársasági elnökasszony különdíját a Tortoma Kiadó Ferencesek főztje – Szakácskönyv Csíksomlyóról az 1690-es évekből című kiadványa, a miniszterelnök különdíját pedig a Méry Ratio Kiadó és a Pro Minoritate Alapítvány Matl Péter című albuma kapta.

A főpolgármester különdíjával a HVG Könyvek Frida és Gubanc Budapesten című ifjúsági könyvét, a Magyar Tudományos Akadémia különdíjával a Bellibro Kiadó Tabán – fényképek, történetek című albumát, míg a Magyar Művészeti Akadémia különdíjával a HAP Tervezőiroda Kft. A rózsaszín Zsolnay című kiadványát ismerték el.

A 94. Ünnepi Könyvhéten a Szép Magyar Könyv verseny díjait június 8-án a 16 órai ünnepélyes megnyitón adják át. Aznap már déltől, másnaptól vasárnapig 10-től 19 óráig várják a Vörösmarty és a Vigadó térre a könyvbarátokat!

Szóljon hozzá!