ZETApress

hírportál

Nyárindító Simonpusztán

Szombaton rendezik a IV. Nyárindító Gyermekfesztivált. A Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület az idén is megrendezi Nyárindító Gyermekfesztiválját, hogy jól induljon a nyár! Különleges családi programokkal várják a gyerekeket és felnőtteket a Nemzeti Lovaskultúra Központban, ahol a teljes kikapcsolódásé lesz a főszerep!

Június 18-án szombaton a Nyárindító Gyermekfesztivál Rendezvényt szervezik meg, melynek keretén belül állandó programok között szerepel: népi játszótér – hagyományos népi fajátékokkal, WTCR versenyautó szimulátor, kézműveskedés, íjászat kipróbálása gyerekeknek, kisállat simogató látogatása (kecske etetés), arcfestés, kézműves kirakodóvásár, ételudvar látványkonyhával. A programot színesíti A Padlás – családi musical, amely a Magyar Történelmi Színház bemutatója a Magyarock Dalszínház közreműködésével – tudatta Sárréti Anita PR menedzser.

Az Érd mellett található helyszínen várják a családok apraját-nagyját, hiszen a színes eseményen biztosan mindenki megtalálja a kedvére való programokat. A gyerekek számára a lovaglás egyrészt óriási élmény, másrészt egészség megőrzési szempontból is fontos a testmozgás, harmadrészt pedig felelősség-tudatra, koncentrációra és odafigyelésre nevelő tevékenység, ami illeszkedik az iskolák pedagógiai célkitűzéseinek sorába. Éppen ezért a nap struktúrája úgy lett felépítve, hogy mindenki megismerkedhessen a lóval, a lovas sporttal, hagyományokkal. Kapunyitás: 11 órakor, a programváltozás jogát fenntartják.

Állandó programok:

Népi játszótér – hagyományos népi fajátékokkal: 11:00-17:00

Kézműves kirakodóvásár: 11:00-

Íjászat: 12:00-17:00

WTCR versenyautó szimulátor – Bemutatkozik a Zengő Motorsport, aki a WTCR világbajnokság ranglistájának 2. helyén szerepel

Kézműveskedés: 12:00-16:00

Kisállat simogató látogatása, kecske etetés: 11:00-

Ételudvar látványkonyhával: 11:00-

Bivaly Csárda egész nap várja vendégeit 08-tól 22 óráig, a gyerekeknek játszó sarokkal, hempergővel és meglepetéssel készül

Programok:

Sétalovagoltatás: 11:00-12:00; 13:00-14:00; 17:00-18:00

Sétakocsikázás: 11:00-12:30

A Ló és a kocsi kapcsolata – interaktív előadás gyerekeknek a fogatokról: 13:00-14:00

Mit esznek a lovak? – interaktív istálló látogatás: 12:00-12:30; 13:30-14:00; 15:00-15:30

Fő programok:

13:30 Harcművészeti bemutató – Bushin Harcművészeti Egyesület

14:00 Habfürdőzés a tűzoltóság közreműködésével

15:00 Interaktív kutyás bemutató

15:30 Lovas karüsszel – Simonpuszta NLHE növendékeinek bemutatója

16:00 A Dabasi Csikósok – Hagyományőrző Csikós bemutató – gyerekek és felnőttek is kipróbálhatják magukat Csikósként

17:00 Mesemusical válogatás – Magyar Történelmi Színház művészeinek zenés összeállítása

18:00 Trükklovas bemutató

19:00 Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A Padlás – családi musical, bemutatja a Magyar Történelmi Színház és a Magyarock Dalszínház. Félig mese – félig musical 09-től 99 éves korig. Presser Gábor és Sztevanovity Dusán közismert dalaival fűszerezett darabja az egyik legsikeresebb magyar musical. Az Ég és föld között elhelyezkedő padlás Rádiósának, az oda tévedő négy szellemnek és a gengszter Barrabásának a történetén már generációk nőttek fel. A félig mese – félig musical kiváló szórakozást nyújt gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Szóljon hozzá!