ZETApress

hírportál

Miniszter az MTA-n

Freund Tamás fogadta Csák Jánost: munkaebéden látta ma vendégül az MTA elnöke a kulturális és innovációs minisztert a Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi István téri székházában – tudatta az MTA Kommunikációs Főosztály. A miniszter első hivatalos nyilvános programja – mint megírtuk – tegnap délelőtt az MNM-ben volt.

A jó hangulatú találkozón Csák János tájékoztatást adott tárcája felépítéséről és a tudománypolitikát, felsőoktatást, kultúrát érintő terveiről. A megbeszélésen számos együttműködési lehetőség körvonalazódott a Magyar Tudományos Akadémia és a Kulturális és Innovációs Minisztérium között.

Freund Tamás bemutatta a tudományfinanszírozásra, a kutatásszervezésre, a kutatói életpályára, valamint az új tudományos felfedezések előmozdítására és a felfedezések mielőbbi hasznosulására vonatkozó javaslatait, amelyeket a miniszter kedvezően fogadott, így az Akadémia és a minisztérium közötti egyeztetések a következő hetekben a legmagasabb szinten folytatódnak.

Szóljon hozzá!