ZETApress

hírportál

Egy hét múlva könyvünnep

Az Ünnepi Könyvhét 93 éves lett ebben az évben. Viszontagságos idők után 2021 szeptemberében már személyesen találkozhattunk a Vörösmarty téren és a Duna-korzón. Gyorsan felvettük a fonalat és azt gondoltuk, folytatjuk az életet úgy, ahogy az 2020 márciusa előtt zajlott – mondta a mai sajtóebéden Gál Katalin, az MKKE elnöke.

A valóság azonban másképp alakult. A járványok kora talán lecsendülőben, de jött újabb borzalom, a közelünkben háború dúl, mélyen érintve és mozgósítva minden érző embert. Mindeközben a járvány okozta gazdasági következmények is teljespályás-letámadással sújtják a hétköznapokat, igénybe véve alkalmazkodóképességünket. A könyvkiadást nehezen feloldható papírhiány nehezíti, az egekbe szökő papírárak, az infláció és a költségek növekedése minden területre kihatnak. Mégis, a 93. Ünnepi Könyvhétre rekordszámú könyvstandot állíthatunk – tette hozzá a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke a Gerbeaud Kávéház Arany Termében, ahol Katona Lucia fényképezett.

A Könyvhét számokban

176 könyves pavilonban, 182 kiállító kínálja a könyveit. A két színpadon, a Vigadó térin és a Vörösmarty térin reggel 10 és este 8 óra között több mint 60 könyvbemutató beszélgetés lesz. Idén rendhagyó módon készülnek egy gyermeksarokkal a Duna-korzó területén, ahol a kiadók játékos programokkal, a szervezők állandó rajzolási lehetőséggel várják a legkisebb olvasókat. A Duna-korzóra települ ki a határon túli magyar irodalom: jelen lesznek az erdélyi, szlovákiai, vajdasági magyar könyvkiadók és szerzők is. A Vörösmarty téren 10-11-én péntek-szombaton este koncert zárja a napot: pénteken a Szefárd trió gondoskodik a jó hangulatról, szombaton az Anima Sound System lép fel a színpadon. A négy nap alatt közel 1000 dedikálásra számítunk, jelen lesz a magyar irodalom szinte teljes spektruma.

Június 9-én csütörtökön 16 órakor a Tűzoltózenekar térzenéjével veszi kezdetét a 93. Könyvhét, majd Gál Katalin egyesülési elnök köszönti a közönséget. Ezután a Szép Magyar Könyv 2021 verseny ünnepélyes díjkiosztására kerül sor, ahol bemutatják a díjazott könyveket és alkotóikat. Ezt követően Nádas Péter író megnyitóbeszédét hallhatjuk a Vörösmarty téren. A programokat Beck Zoli és Grecsó Krisztián zenés irodalmi pódiumestje zárja.

Az Ünnepi Könyvhét weboldalán már tájékozódhatunk a könyvheti programokról, dedikálásokról. Közzétették a Könyvheti Jegyzéket, amely idén a 2022 áprilisától megjelent magyar nyelvű és szerzőjű, első kiadású kiadványokat; a kiadók magyar szerzők műveiből összeállított, 2022. I. negyedévében megjelent ajánlatait; valamint a külföldi szerzők január 1-je óta megjelent elsőkiadású könyveinek címlistáját tartalmazza. Elkészült a Könyvheti Prospektus, ahol részletesebb tájékoztatást kapnak az olvasók a kiadványokról.

Június 9-én déltől 19-ig, 10-12-én 10-től 19-ig lesznek nyitva a könyvárusító pavilonok. Szeretettel várnak minden irodalom- és könyvbarátot! Az idei Könyvhét támogatói: NKA, MASZRE, Budapest-Főváros Önkormányzata, Belváros Lipótváros Önkormányzata. Az idei Könyvhét médiapartnerei: Líra Kereskedelmi Zrt, Libri-Bookline Zrt, Centrál Médiacsoport Zrt, HVG Kiadó Zrt.

Szóljon hozzá!