ZETApress

hírportál

Nádasdy-huszárok

Ma délelőtt mutatták be A Nádasdy-huszárok különös történetei a 18. századból című könyvet az Agrárminisztérium Szabadka-termében. A képeskönyv a minisztérium által kezelt Hungarikum 2021 pályázat eredményeként jött létre.

A 128 oldalas könyv a Nemzeti Portrétár és a 37 képet őrző Betléri Andrássy-kastély együttműködése során jött létre. Szerzői a cseh származású Harald Skala és a magyar dr. Réfi Attila, művük a 37 huszár 1780-as években keletkezett és eddig publikálatlan portréit és rövid életútjukat mutatja be. Fotóink Egressy Rita felvételei.

Házigazdaként Dallos Gyula agrárminiszteri biztos, Eb-bronzérmes és kétszeres olimpikon díjlovas nyitotta meg az eseményt, majd a Nemzeti Lovas Színház művészei huszárnótákat énekeltek Pintér Tibor vezetésével. A huszárgalériák projektjét Reicher Péter, a Nemzeti Portrétár főtitkára, az esemény moderátora mutatta be. Elmondta, hogy az albumot a Nemzeti Vágta előfutamain szeretnék elérhetővé tenni. Őt a festmények őrzőjének: Mgr. Máté Tímeának, a Szlovák Nemzeti Múzeum – Betléri Múzeum igazgatónőjének előadása követte. Kastélyuk hatalmas parkjában a meghívott vendégeik lovai is kényelmesen elférnek.

A társszerző: Harald Skala németországi otthonából online jelentkezett angolul. Szavait nem fordították, de az illusztris vendégeket ez cseppet sem zavarta. Voltak lovas hagyományőrzők, katonák, rendőrök, polgárőrök díszes uniformisban, de ló nélkül. A könyvet és az ezredet dr. Kranzieritz Károly, a Károli Gáspár Református Egyetem huszártörténeti kutatócsoport tagja mutatta volna be, de betegsége miatt előadását a moderátor olvasta fel. Az ünnepi fogadásra házigazdánk invitált. Megtudtuk tőle, hogy kétféle férfiember létezik: az egyik a huszár, a másik csak szeretne az lenni!

Szóljon hozzá!