ZETApress

hírportál

Bikafuttatás a Kincsem Parkban

Tizenöt versenyző állt rajthoz ma délután az első idei roadshow-n. Hét bika ? Szarvas, Kisördög, Fergeteg, Limó, Game Ower, Mamut és V-power várta, hogy a hátára üljenek. A jelölteket 20-25 jelentkezőből választották ki egy hónappal ezelőtt a győr-gyirmóti előselejtezőn.

A bika rodeó ? mint korábban megírtuk ? tavaly kezdődött Magyarországon. Öt futamot rendeztek, s a résztvevők összetett eredménye alapján lett Tóth Lajos az országos bajnok. Ma Limó hátán csak 5,6 másodpercig maradt fenn, de ne szaladjunk előre ennyire. Előbb ejtsünk néhány szót a szabályokról.

A bika hasát egy kötéllel elszorítják, s a versenyző egyik kezével ebbe kapaszkodik. Másik kezét folyamatosan a levegőben kell tartania. Nyereg nélkül, szőrén üli meg az állatot. Nyolc másodpercig kell fennmaradnia. Ha sikerül, két zsűritag pontozza a produkciót. Nem csak a lovasét ? vagy stílszerűen a bikásét ?, hanem a bikáét is. Fontos tehát, hogy az állat is jól mozogjon, de ehhez nem szabad neki fájdalmat okozni.

A program már délelőtt elkezdődött, bár a szakadó eső miatt több mint félórás csúszással. Nem csak a lovak, de a négykerekűek lóerejét is meg lehetett csodálni, hiszen a lovas bemutatók mellett terepjárók is versenyeztek a nehéz terepen. Délután 2 órakor az ügetőn is beálltak a ?Fogatok a helyükre? (Starthoz! Starthoz!), s a félóránkénti futamokra a show közönsége is át-átrándult. Egy jeggyel így két műsort is megnézhettünk.

A 4 órai bika rodeó is csúszott, így én is az V. futamot választottam az ügetőn. Az amatőrök versenyén bejött a jackpoot, s a szerencsés fogadó 387 ezer forinttal lett gazdagabb. A hármas befutó 74 ezret fizetett, tétre másfélezer, míg helyre ezer forintnál kevesebb volt a totalizatőr osztalék. Az utolsó métereken előzte meg a győztes ló a másikat, s ekkor több vesztes fogadó szaggatta szét mellettem dühében a tikettet.

A várt rodeó előtt lovas kaszkadőrök rugtattak a fogatok helyére. Álltak és feküdtek a vágtató ló hátán, fel-leugráltak róla menet közben. Akadt, aki fordítva ült a lovon, s volt ló, amelyen ketten is ültek-álltak egyszerre. Egy fenékkel nem lehet két lovat megülni, tarja a népi bölcselet, de egy lóháton elfér két fenék is. Holnap a kaszkadőrök fel is gyújtják majd magukat, de ne féljünk, túlélik. Szlovákiában lesz a következő bemutató, s oda sem utazhatnak csonka csapattal.

A várt rodeón négy bika jött ki utasával egymás után, de a legjobb sem ülte meg a hat másodpercet. Az újabb négyes előtt malacfogó verseny volt a gyerekeknek. Előbb a szétdobált cipőit kellett a 24 apróságnak megkeresni, majd a két malac egyikéről kellett a fehér szalagot letépni. A győztes jutalma egy cowboy-kalap volt. Az igazi malacfogás ezután kezdődött, mert a két megriadt jószág nem akart visszatérni szűk ketrecébe.

A második és harmadik négyes sem maradt fenn nyolc másodpercig, így a zsűrinek pontoznia sem kellett. Az utolsó körben aztán a 15 éves Bernáth Marci 8,8 másodpercig fennmaradt Game Oweren. 14 éves versenyzőtársa is majdnem teljesítette a szintet Mamut hátán. Kalmár Mónika zsoké egyetlen nőként 4,28 másodpercet bírt ki Kisördögön, míg a közönség soraiból kisorsolt Bodnár Balázs szinte ki sem jött a boxból Limón. Utolsóként Martinek Jani öttusázónk is hasonló sorsra jutott Mamuttal. Egyszer ült még eddig bikán, s korábbi próbálkozása is hasonló eredményt hozott.

A bikák a versenyzők leesése után nyugodtan futottak ki boxaikba. Lefűrészelt szarvuk fokozta a biztonságot. Ez egy olyan ártalmatlan beavatkozás náluk, mint nálunk egy körömvágás, mesélték gazdáik. Megtudtam még, hogy 15-20 évet is élnek, évente csak párszáz másodpercet versenyeznek. Az arénában két bohóc és két lovas dáma gondoskodott a védelemről, de sosem kellett látványosan közbeavatkozniuk.

Az éjszakai country-show előtt a közönség is bemehetett a negyvenszer huszonnégy méteres arénába a hét bika közé. Nyolc bátor férfi és egy hölgy próbálkozott letépni a fehér szalagot Szarvas szarváról. A győztes úr egy kalapot kapott. Holnap újra felbőgnek a lóerők Kőbányán. Délután újra indul a bika rodeó is, és ezen kívül három futam lesz még az idén. A részletes program honlapjukon is nyomon követhető.

Szóljon hozzá!