ZETApress

hírportál

Istent játszó komputer

Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa (Vulcan’s Hammer) című regénye január 25-én jelenik meg az Agave Kiadó gondozásában, Pék Zoltán fordításában. Kedvezménnyel idekattintva előrendelhető – tudatták sajtósaik.

A XX. század pusztító háborúi után a világ kormányai egyetlen szervezetbe tömörülnek, hogy mindenáron megőrizzék a békét a bolygón. A béke biztosítása érdekében az összes fontos döntést a Vulcanus 3 nevű szuperszámítógépre bízzák – olvasható a Fülszövegben.

Vannak azonban olyanok, akik nem örülnek annak, hogy kihagyják őket a döntéshozásból, másoknak pedig az nem tetszik, hogy a Vulcanus 3 istent játszik. Mindeközben a szuperszámítógépnek megvannak a maga tervei is, amelyekben egyáltalán nem szerepelnek az emberek. Nem csoda tehát, hogy amikor a Vulcanus 3 kezdi elveszíteni az irányítást egy gyorsan erősödő vallásos mozgalom miatt, az egész világon kitör a pokol.

Philip K. Dick korai regénye egyrészt a totalitárius rendszert, másrészt ember és gép kapcsolatát vizsgálja oly módon, amely ma is érvényes. A regény először jelenik meg magyarul. Egyrészt a totalitárius rendszert, másrészt ember és gép kapcsolatát vizsgálja ma is érvényes módon. A regényből film készül Francis Lawrence rendezésében.

A szerzőről

Philip K. Dick 1928-ban született Chicagóban. A modern science fiction történetének egyik legmeghatározóbb alakjaként hatalmas életművet hagyott maga után, amikor 1982-ben elhunyt. A könyvei számos elismerésben részesültek. 1963-ban Az ember a fellegvárban megkapta a sci-fi műfajának legnagyobb elismeréseként számon tartott Hugo-díjat. Két alkalommal ítélték neki a neves Brit SF-díjat: 1967-ben a Palmer Eldritch három stigmája és 1979-ben a Kamera által homályosan című regényért. 1975-ben pedig a Csordulj, könnyem, mondta a rendőr kapta meg a tekintélyes John W. Campbell-emlékdíjat.

Dick számos nagysikerű film alapjául szolgáló novella és regény szerzője. Az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című művéből forgatta Ridley Scott a Szárnyas fejvadászt. A We Can Remember it for You Wholesale szolgált alapul Paul Verhoeven: Az emlékmásának, Steven Spielberg pedig a Minority Reportból készítette a Különvéleményt. John Woo rendezte A felejtés bérét; 2006-ban a Kamera által homályosan-t Richard Linklater vitte vászonra, 2007-ben pedig Lee Tamahori a Next-et.

John Alan Simon kisebb költségvetésből dolgozott a Szabad Albemuth Rádión, amelyben többek közt Alanis Morissette is szerepel, miközben George Nolfi a Helyreigazító Csoport című novella alapján forgatta a Sorsügynökséget. 2012-ben bemutatták Az emlékmás új változatát, 2015-ben az Amazon elkészítette Az ember a fellegvárban sorozat verzióját, majd 2018-ban szintén az Amazon antológia-sorozatot indított Elektronikus álmok címmel, amelyben válogatott novelláit vitték vászonra. A szerző további kötetei idekattintva találhatók az Agave Kiadó honlapján.

Szóljon hozzá!