ZETApress

hírportál

Gyermekvasutaztunk

Tegnap rendezték meg a Gyermekvasúton az idei kisvasúti napot. A Gyermekvasút Napja egyúttal a Kárpát-medencei Keskeny-nyomközű Vasutak Napjai című rendezvénysorozat évadnyitó rendezvénye volt, ahol Lantai József fényképezett.

A kisvasúti napon a résztvevő keskeny-nyomközű vasutak bemutatkoztak a szélesebb nagyközönség előtt. Ezeken a napokon rájuk jellemző, egyedi programot kínálnak. A Gyermekvasút idén a János-hegyi Erzsébet-kilátóhoz tett rövid erdei kirándulással és a kivilágított alagúton át tett gyalogos sétával várta az érdeklődőket. A rendezvény kezdete előtt negyed 10-től térzene fogadta a Széchenyi-hegy állomásra érkezőket, s háromnegyed 10-kor megkoszorúzták a közelben található Széchenyi-emlékművet.

A kisvasúti nap megnyitója fél 11-kor kezdődött a Széchenyi-hegy állomáson. Megemlékeztek ? többek között ? a Gyermekvasút teljes vonala megnyitásának 60. évfordulójáról, majd ünnepélyesen felvonták a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány zászlaját. A résztvevők a Gyermekvasút egyik gőzmozdonya által továbbított különvonattal utazhattak végig a vonalon. A szerelvény szintén nosztalgia járművekből kerül összeállításra.

A kisvasúti napi különvonat Széchenyi-hegy állomásról menetrend szerint 10:50-kor indult. Előtte C50 típusú mozdonnyal továbbított nosztalgiavonat közlekedett, mely nosztalgiavonati pótjeggyel lesz igénybe vehető. A szerencsés résztvevőkkel együtt a különvonat után közlekedő motoros pályakocsin is utazhattuk.

A Virágvölgy állomásra való megérkezés után túravezetőink kíséretében meglátogattuk az Erzsébet-kilátót, mely a János-hegy csúcsán, 527 méter tengerszint feletti magasságban, Budapest legmagasabb pontján található. Tiszta időben a város és környékének szinte minden pontja megfigyelhető a kilátó felső szintjeinek teraszáról. A kilátó János-hegy állomástól körülbelül 1100 méter távolságban fekszik, a szintkülönbség 106 méter. Az út részben erdei sétaúton, részben betonúton vezet. A rövid kirándulás során lehetőségünk volt megtekinteni az idén negyvenéves Zugligeti Libegő felső állomását is.

Az Erzsébet-kilátóhoz tett kirándulás után János-hegy állomáson szálltunk vissza a különvonatra, hogy folytassuk utunkat Hűvösvölgy felé. A Hárs-hegy és Hűvösvölgy állomások között található 198 méter hosszú alagúton gyalogosan sétálhattunk át. A vasúti pálya végig 80 méter sugarú ívben halad, innen adódik az alagút patkó alakja. Az alagutat fáklyákkal világították ki a tiszteletünkre. Mint az alagúttúrák esetében már hagyomány a Gyermekvasúton, az alagútban további meglepetések is vártak ránk.

Természetesen azok, akik az erdei sétát vagy az alagúton való gyalogos átkelést nem vállalták, a különvonaton maradhattak és megvárhatták a János-hegyi erdei kirándulásról visszatérőket, illetve a különvonattal is keresztülhaladhattak az alagúton.

A Gyermekvasút alagútja csak a kisvasúti nap alkalmából kapott kivilágítást. Egyébként még nappal sem áttekinthető. Még a menetrend szerinti vonatok közlekedésének szünetében vagy üzemszüneti napokon is veszélyes és ezért tilos rajta gyalogosan áthaladni!

A Kisvasút napi különvonat menetrend szerint 14:05-kor megérkezett Hűvösvölgy állomásra. A közeli Gyermekvasutas Otthonépületben ebéddel ? gulyáslevessel és pogácsával ? várták a résztvevőket. Ebéd után meglátogattuk a Gyermekvasút Fűtőházát és Vontatási telepét. Megnézhettük a napi forgalomban részt nem vevő járműveket és ki lehetett próbálni egy kézihajtányt.

Látogatható volt a Gyermekvasutas Múzeum kiállító terme is, melynek bejárata Hűvösvölgy állomás első vágányának peronjáról nyílik. A múzeumban az egykori Úttörővasút és a Gyermekvasút történetét mutatják be archív képek és dokumentumok, valamint tárgyi emlékek segítségével. Délután a Gyermekvasutasokért Alapítvány Modellező szakkörének kiállítóterme is látogatható volt Hűvösvölgyben.

Szóljon hozzá!