ZETApress

hírportál

Tanévnyitó Zánkán

Elkezdődött az idén 10 éves jubileumi fennállását ünneplő Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat Tanévnyitó Konferenciája a zánkai Erzsébet Táborban. A két napos rendezvényen az ország minden tájáról érkeztek a 11 roma szakkollégium tanulói, oktatói – tudatták sajtósaik.

Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára kezdte a tanévnyitó köszöntők sorát: Amikor ezt a 10. tanévnyitót ünnepeljük, akkor nem csak nosztalgiázni kell, hanem fel kell idézni, honnan indultunk. Megnézni meddig jutottunk és mik a céljaink. Tíz évvel ezelőtt elég lett volna két széksor itt a teremben, ma 350 hallgató ül itt és be sem férnénk, ha azok is itt lennének, akik itt végeztek az elmúlt években. Most egy 3 napos felzárkózási konferenciáról jövök, amely a Belügyminisztériumban volt, és bármerre néztem, legyen az akár korai fejlesztés, akár más téma, mindenhol ott voltak a szakkollégisták. Ez pedig nagy eredménye az elmúlt 10 évnek, mert Ti már mindenhol jelen vagytok. Tudnia kell a társadalomnak, hogy vagytok. A ti szerepetek, hogy ragasztói, kapocsai legyetek ennek a társadalomnak és legyetek büszkék erre – tette hozzá Langerné Victor Katalin.

Fixl Renáta, a Hanns-Seidel Alapítvány elnöke nyitóbeszédében hangsúlyozta, az, hogy együtt lehetnek, az önmagában örömet okoz ennyi idő után, amely az elmúlt időszakban a vírusról szólt. A Jó nekünk együtt mottó igazán kifejezi a mostani találkozó mondanivalóját. Az alapítvány továbbra is segíti azt, hogy a hálózat tagjai fejlődjenek, találkozzanak döntéshozókkal, érvényesüljenek a világban – tette hozzá. Az elnök külön örömnek nevezte, hogy van már alumni program is.

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elnöke azt a példát hozta beszédében, hogy nem mindegy, hogyan él az ember és hogy kel fel reggel: Ehhez nem elég, hogy az ember átrendezi a szobát. Mi kell ahhoz, hogy mindig jobb lábbal keljen fel az ember? Ha úgy indulunk, hogy ezen a napon remek lehetőségek várnak rám, akkor ezeket meg is fogom találni. Most is egy új évet kezdünk és nem mindegy hogyan kezdjük el. Ha magam ura tudok lenni és én akarom eldönteni, hogy jól fog-e sikerülni ez az év, akkor ez a döntés az én kezemben van. Mert az Isten a kezembe tette a sorsom és rajtam múlik, hogy indulok el ebben az esztendőben, hogy jól sikerüljön és hinni kell abban, hogy én irányítom az életemet. Az Isten mindig velem van. Ha úgy érzem, hogy az év elején a szívemben lévő lehetőség és lendület elfogyna, akkor jusson eszünkbe, hogy Isten mindent meg fog tenni azért, hogy én jól tudjam irányítani az életem – mondta el videóüzenetében a görögkatolikus érsek-metropolita.

Orosz Atanáz görögkatolikus püspök, a Miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium fenntartója a következőkkel kezdte évnyitó beszédét: Másfél hónapja, augusztus 6-án azt énekeltük a templomunkban, hogy jó itt lenni. Persze csodálatos a Balaton mellett most együtt lenni, de megoldódik-e az, amelyet akár tegnap este, vagy hajnalban a szívünkben hordoztunk, otthoni problémák, nehézségek? – tette fel a kérdést. – Tíz év után itt, együtt lenni nekem olyan, mint egy családi összejövetel. 11 gyermekes családban nőttem fel és ehhez tudom ezt hasonlítani. Jó itt lenni és nem szabad a de vagy a pedig szavakkal folytatni a mondatot, annak kell tudnunk örülni, amit éppen átélünk!

Fabiny Tamás evangélikus püspök beszédében Raffaello: Krisztus színeváltozása című festményét hozta fel példának. Kiemelve, hogy a képen a hegy tetején a Jézussal történő csodát ünneplik a tanítványok, és fürdenek a dicsőség fényében, miközben a hegy lábánál a szegénységben élők épp a beteg gyermeket gyógyíttatnák és várnák a csodás gyógyítást. A püspök arra hívta fel a hallgatók figyelmét, hogy a hálózat tagjainak, akik itt, Zánkán most összegyűltek hasonló felelősségük van a társadalomban, hasonlóan a képen szereplő Péternek, Jakabnak és Jánosnak, akinek el kell mennie a mélyben élőkhöz és elmondani az örömhírt azoknak, akik nehézségek közt élnek.

A kétnapos rendezvényen a résztvevők interaktív workshopokon, gálaműsorokon, közösségépítő programokon vehetnek részt. Szombaton ökumenikus istentiszteletet celebrált Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, korábbi emberi erőforrás miniszter, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat alapító tagja.

Szóljon hozzá!