ZETApress

hírportál

Negyedszer is a megállókban

A reményről és kiút-keresésről szólnak a buszmegállós novellapályázat idei nyertes történetei. Negyedjére is kihirdették a JCDecaux népszerű novellapályázatának nyerteseit, akiknek alkotásai a legforgalmasabb busz- és villamosmegállók plakátfelületein lesznek olvashatók országszerte.

Az Álljon meg egy novellára! irodalmi verseny a járványhelyzet miatti kényszerszünet után 2021-ben új lendületet kapott, és a Magyar Telekom kiemelt támogatásával különleges, digitális lábbal bővült – tudtuk meg a mai sajtóreggelin a Fő utcai Pavillon de Paris kerthelyiségben. Fotóink Lantai József felvételei.

Évről évre több ezer novella érkezik a JCDecaux immár hagyományosnak mondható novellapályázatára. Az alkotók lelkesedését a koronavírus-járvány sem törte meg: idén több mint háromezer írás közül választotta ki a zsűri a hász legjobbat, melyek most először nemcsak a megállók plakátfelületein, hanem YouTube- és podcast-sorozat formájában is megelevenednek.

A korábbi évekhez hasonlóan sok pályázat szólt a szerelemről, a szülő-gyermek viszonyról és a személyes útkeresésről, de rengetegen merítettek a járványhelyzethez kapcsolódó élményeikből is. A zsűri elnöke idén is a József Attila-díjas Grecsó Krisztián volt, aki Vecsei H. Miklós Junior Príma-díjas színművésszel, Samu Tímeával, a JCDecaux Hungary vezérigazgatójával és Szabó Melindával, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettesével hirdették ki a nyerteseket.

Az idei történetek talán minden eddiginél jobban reflektálnak a jelenkor aktualitásaira: megjelenik bennük a fiktív világban való létezés, a kiútkeresés és a remény motívuma is. Nagyon jó látni, hogy az irodalom által hangot kaphatnak ezek a közös társadalmi tapasztalatok, és a plakátokat olvasva minél többen rádöbbenhetünk arra, hogy nem vagyunk egyedül az érzéseinkkel – összegezte tapasztalatait Grecsó Krisztián.

Az 1. díjat és az azzal járó 300 ezer forintot a szobi F. Tóth Gergely: Ha marad valami utánam című novellája nyerte. Szerzője alig pár éve kezdett írni és versekkel is kísérletezik. A 2. helyért járó 200 ezer forintot Vörös Szabolcs Gergelyné Lukács Andrea Redelle: Első ajtó című írásának ítélte a zsűri, melynek írója 4 lány anyukájaként szabadidejében újságíróként, bloggerként tevékenykedik. 3. lett Török Ábel: Szemem színei című alkotása, szerzője az ELTE klasszika-filológia szakos hallgatója.

A novellapályázatnak több visszatérő shortlistese is van: 2018-ban Ecsédi Orsolya nyerte a fődíjat Lakásétterem című írásával, idén pedig két műve, a Szőr és az Apokaliptikus tréner is bekerült a legjobb húszba. Pölczman Péter novellái szintén évről évre a zsűri kedvencei között szerepelnek: 2019-ben 3. lett a Várandósságmenedzser című művével, és idén pedig a Minden című írása fog megjelenni a plakátokon.

Idén a novellapályázat digitális kiterjesztést kap, így a legjobb alkotások még szélesebb közönséghez eljuthatnak. A 20 döntős novellából podcast- és videósorozat készül Vecsei H. Miklós, Kiss Flóra és Pesák Ádám színművészek előadásában, a kihelyezett plakátok pedig izgalmas AR-technológiával kelnek majd életre szeptembertől. – A kultúra, az irodalom univerzális értékeket képviselnek, csak a fogyasztási szokások alakulnak át minden korban. A podcast formátummal szeretnénk elérni, hogy ne csak a megállóban várakozva töltsünk el öt percet kortárs szépirodalommal, hanem akár utazás közben is, két megálló között – mondta el Samu Tímea, a JCDecaux Hungary out-of-home médiacég vezérigazgatója, az esemény háziasszonya.

Szabó Antal: Az idő pénz című novellája is a Top 20-ban volt, szerzője Berettyóújfaluból érkezett, s egy asztalnál ültünk a díjátadón. Gyerekkorától újságírónak készült, mégis egy pénzintézetnél helyezkedett el. Igaz ez sem volt előzmény nélküli, hiszen a Szent István Egyetemen szakirányú végzettséget szerzett. A társadalmi problémákra is nyitott: a Magyar Hangban jelennek meg szűkebb pátriáját bemutató írásai. Sok helyre pályázott már, ide most először, de mindjárt kettővel is. Szerinte a másik se rossz, és örül, hogy egyikük elnyerte a zsűri tetszését.

A Telekom idén egy speciális különdíjjal színesítette a mezőnyt. A MagentaKraft mentorprogramja Párkányi Kornélia: Online című novelláját karolta fel, melyben egy autista kisfiú online oktatásra való átállásának megható története rajzolódik ki.

Nagyszerű novellákat olvashattunk ebben az évben is és külön öröm, hogy egyre több történetben jelenik meg a digitális optimizmus és a digitális világ lehetőségeinek felismerése. A Telekom elkötelezettnek érzi magát abban, hogy segítse a jó ötletekkel teli, önmagukat megmutatni vágyó, a legtöbb esetben pályájuk elején álló fiatalokat abban, hogy elindulhassanak azon az úton, amelyet megálmodtak maguknak. Mi pedig megálmodtuk nekik ehhez a MagentaKraftot, melyben most Mécs Anna írónő irányítása alatt segítjük a győztesünket írói karrierjének beindításában – mondta el Szabó Melinda, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

A JCDecaux idén is közönségszavazásra buzdítja az utazó- és az olvasóközönséget a pályázat weboldalán. Szavazni lehet az egyéni kedvencre a zsűri által 20 legjobbnak ítélt novella közül, hogy a legtöbb voksot kapó novella szerzője legyen a Közönségdíjas. Az alkotásokra idekattintva szavazhatunk.

Szóljon hozzá!