ZETApress

hírportál

Nagykőrösi püspökszentelés

Püspökké szentelték Balog Zoltánt, a Hold utcai Református Egyházközség lelkipásztorát ma délután, a Pest megyei Nagykőrösön. A püspök úr az emberi erőforrás minisztériuma után most az isteni erőforrás minisztériumát is megkapta – hallottuk a köszöntőben a Duna élő adásában.

Balog Zoltánt 2020 novemberében választották a Duna-melléki Református Egyházkerület püspökévé, a püspökszentelési istentiszteletet azonban a koronavírus-járvány miatt korábban nem lehetett megtartani. A hivatal elfoglalása a püspökszenteléssel vált véglegessé.

Pünkösdhétfőn a nagykőrösi református templomban 200 fő előtt tett fogadalmat az elnökpüspök, a jelenlévő lelkészek Isten áldását kérték hatéves munkájára. Az istentiszteleten Kárpát-medence református püspökei és a Duna-melléki Református Egyházkerület esperesei megáldották az új püspököt. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke igehirdetésében hangsúlyozta: a püspökszentelésen erőt, Isten szent lelkének erejét kérik a szolgálatba lépő püspöknek.

A szertartáson részt vett – mások mellett – Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter és Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége.

Balog püspök a kétórás istentiszteleten a közösséghez szólva kiemelte: nem a püspöknek van egyház-kerülete, hanem az egyház-kerületnek van püspöke. Nem ti vagytok az enyémek, hanem én vagyok a tiétek – fogalmazott.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke – aki a februári elnökválasztáson jelölttársa volt – Csikesz Sándor református teológust idézte. Négy fogalom példaadó megélését kívánta püspöktársának a szürke hétköznapokban: a kegyességet, a becsületességet, az emberiességet és a megszentelődésre törekvést.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke egy képet adott Balog püspöknek, amelyen Luther és Kálvin együtt állnak a kereszt tövében. Reményét fejezte ki, hogy eljön az idő, amikor Luther és Kálvin nemcsak egymás mellett állnak, hanem megfogják egymás kezét és együtt gyakorolják azt a szolidaritást, amelyre olyan nagy szükség van.

Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek köszöntőjében arra figyelmeztetett, hogy az új kihívások és lehetőségek között egyre nagyobb szükség van a keresztények összetartására, egységére.

Kövér László az állam nevében köszöntve az új püspököt arról beszélt, hogy Balog Zoltán egy borsodi bányászfalu református parókiájának világából indult, hogy aztán a felelősségvállalás egyre magasabb őrhelyeire álljon. – A kis református közösségtől egészen az egyetemes magyarság sorsának alakításáig jutott, hogy most ismét visszatérjen egyházához – fogalmazott a házelnök

A kétórás szertartás zárásaként – mely az interneten egy hétig visszanézhető – Takaró András esperes, főtanácsos meghívta a jelenlévőket a közeli gimnázium udvarán felállított sátorba további köszöntőkre és szeretetlakomára. Perselyükkel a Nagykőrösi Tanítványokért Alapítványt fogják támogatni.

Szóljon hozzá!