ZETApress

hírportál

Megújulás Gödöllőn

Királyi pompájában a gödöllői Lovarda és a Barokk Istálló. Döntött a Kormány, Magyarország EU-elnökségének idején királyi pompájában várja látogatóit a Gödöllői Királyi Kastély Lovardája és Barokk Istállója is.

Budapest és a Belváros lebénítása nélkül utazhatnak majd a Ferihegyre érkezők a hazai épített örökség frissen felújított kiállítási és bemutató helyszínére, amely reprezentatív protokolltalálkozók színtere is egyben. Már nyáron megkezdődnek a munkálatok. A Gödöllői Királyi Kastély folyamatban lévő komplex fejlesztésének második ütemeként, a Lovarda és Barokk Istálló rekonstrukciójával összesen 1700 négyzetméter területen folytatódik a felújítás. A projekt tervezett összköltsége egymilliárd forint.

A Barokk Színház melletti 632 négyzetméteres, akár négyszáz főt befogadó többfunkciós: hangverseny-, illetve kiállító-teremmel gazdagodik a Gödöllői Királyi Kastély. A fejlesztés célja az épületegyüttes kulturális komplexum jellegének kiteljesítése, a megfelelő közönségforgalmi terek kialakításával és kedvező tér-kontextusba helyezésével.

A jelenleg futó felújítási ütem során rekonstruált Rudolf-szárnyhoz és a már gyönyörűen helyreállított Barokk Színházhoz kapcsolódóan, mintegy folytatva a munkálatokat, a lovas hagyományok és kultúra bemutatását célozzák, középpontba helyezve a királyi család, az udvari lótartás tradícióját; eszközeinek, emlékeinek felvonultatását. A kiállításhoz modern technológiát párosítanak (pl. holokapu, 3D-s vetítés stb.) A Barokk Istálló földszinti helyiségei vendégforgalmi térként funkcionálnak, míg az emeleti részen az egyes termekben a lovas hagyományok különböző korszakai és területei mutatkoznak be.

Magyarország legnagyobb barokk kastélyának Lovardája 1746-49 között épült. Az 1780-as években összekötötték a Barokk Színház alatt lévő toszkán oszlopsorral díszített teremmel és a Sörpincével. Erzsébet királyné kívánságára kb. 1877-ben átépítették, a padlószintet feltöltötték, az ablakszintet megemelték, kerek manézst alakítottak ki benne, amelynek négy pontjára tükröket helyeztek.

A kastély Lovardája Erzsébet királyné egyik kedvenc helye volt az épületben. Műlovarnők, cirkuszi lovasok tanították a királyi felséget mutatványokra ? például tűzkarikán átugratásra. De nem csak a nevének megfelelő funkciót látta el a tér, Horthy Miklós többször adott engedélyt különböző rendezvények, bálok megtartására benne.

A Königraetz-i csata után tábori kórháznak, a II. Világháborút követően (1945-1991) pedig szovjet laktanyának adott otthont az épületrész. 1987-ben beszakadt a tetőszerkezet, ekkor kezdődött meg a felújítása. Az elmúlt években időszaki kiállításoknak (Schéner Mihály, Hajnal Gabriella), koncerteknek, vagy épp a Vadásznap alkalmából az elől-töltős fegyvereknek volt bemutatkozó helyszíne.

A tavasz folyamán a belső terek ? a Rudolf- és a Gizella-szárny ? születnek újjá. Az 1-2 szárnyak épület szerkezeteket érintő munkálatai befejeződtek. Elkészült az említett szárnyak homlokzati felújítása; külön kiemelést érdemel a korhű megjelenésű, de a mai épületfizikai követelményekhez igazodó homlokzati nyílászárók elhelyezése és az eredeti terveket felhasználó faragott kő lábazat visszaállítása.

Szintén készen áll az a megújult szárnyakat kiszolgáló belső öt állomással rendelkező lift, amelynek alkalmazása tovább erősíti a kastély által már kiérdemelt Év akadálymentes műemléke-díj tartalmi megvalósulását. A liftakna szerkezeti kialakítása a több építési periódussal is rendelkező épületsarokban a boltozott terek és fragmentumok megtartásával külön építéstechnológiai bravúrral történt.

Megtörtént a belső terek építészeti helyreállítása. Az eredeti burkolatok a restaurálás és kiegészítés után, a korabeli ajtók, ablakok és radiátorburkolatok a hajdan volt fényt hozzák vissza a sokat látott lakosztályokba. A termekben már csak a restaurátorok és segítőik dolgoznak, hogy a több száz négyzetméter falfelületen az eddig eltakart falfestéseket, faragott kőelemeket eredeti pompájukban állítsák vissza. A királynői előkert kertépítészeti kialakításával egyszerre április 30-án teljes ? egykori ? pompájában ?kerül napvilágra? az Erzsébet veranda. Újjáépítése a levéltári kutatások során előkerült tervanyag segítségével történt, a díszmű-bádogos elemeket egykori fotók alapján rekonstruálták.

Jelenleg a kastélyhoz tartozó épületállománynak mindössze a negyede látogatható, a mostani felújításnak köszönhetően ? a királyi gyermekek lakosztályainak, az Erzsébet-verandának, a Sörpincének és a Horthy-bunkernek a rehabilitációjával ez a terület 10%-kal lesz nagyobb, amit rövidesen ? idén nyáron ? birtokba is vehet a nagyközönség.

Már most gondolnak a 2010 folyamán elkészülő új múzeumi és közönségterek miatt várható látogatólétszám-emelkedésre. A januári karbantartási időszakot követően nagyobb, kényelmesebb ruhatár és információs iroda várja a kastély vendégeit. Tavasszal tovább folytatódik a bejárathoz közel eső terek zsúfoltságának a csökkentése. A nők és a családok kastélya, múzeum, programhelyszín, koncertek és színielőadások otthona, rendezvényközpont, amelyet mindenkinek látni kell.

A Gödöllői Királyi Kastély Magyarország legnagyobb barokk kastélya, amelyet az 1730-as években Grassalkovich Antal építetett. A hatalmas, 8 szárnyból álló épületegyüttest 1867-ben koronázási ajándékként lett a királyi pár kedvelt pihenőhelye. Erzsébet királyné, Sisi több időt töltött itt, mint bárhol máshol, több mint 2000 éjszakát.

A két világháború között Horthy Miklós kormányzó nyári rezidenciája volt az épületegyüttes, ahol a családi pihenések mellett vadászatokat és diplomáciai fogadásokat is tartottak. A második világháborút követő szerencsétlen hasznosítási formák következtében ? idősek otthona, szociális lakások, szovjet laktanya ? a kastély állapota leromlott. Bár már a ?80-as években megkezdődtek, igazán csak a rendszerváltást követőn gyorsultak fel a felújítási munkálatok. Ennek eredményeként 1996-ban nyílt meg az első néhány látogatható szoba.

Szóljon hozzá!