ZETApress

hírportál

Dizájnhét a fővárosban

Megkezdődött csütörtökön a Budapest Design Week, amelynek programjai idén a Tartsd Körforgásban! mottó köré épülnek, a fesztivál központi témája ugyanis a körforgásos gazdaság. A ünnepélyes díjátadás ma 17 órakor lesz a Vigadó téri 3. kikötőben horgonyzó SPOON állóhajón.

A Budapest Design Week idén hibrid formában jelentkezik, a mintegy 200 program egy része az online térben valósul meg, a fesztivál honlapján követhető lesz – mondta el Osvárt Judit, a rendezvény szakmai vezetője, a Magyar Formatervezési Tanács tagja a délelőtti sajtómegnyitón. Fotóink Lantai József felvételei.

Pomázi Gyula, a Magyar Formatervezési Tanács és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke azt hangsúlyozta, hogy nem véletlenül hibrid az idei rendezvénysorozat, hiszen szeretnék megnézni, hogy mire képes az online térben a dizájn, hogyan lehet ily módon is eljuttatni az emberekhez. Hozzátette, hogy a dizájn a következő évek meghatározó tényezője, összegzi a formakultúrát, a felhasználóbarát, új és megváltozott ügyféligényeket.

A dizájnhéten idén is átadják a Magyar Formatervezési Díjat és a Design Management Díjat, az ünnepséget csütörtök délután tartják. A budapesti dizájnhét október 11-én vasárnapig tart. A Magyar Formatervezési Díj termék kategóriájában elismerésben részesült a ZigZag elnevezésű, modulokból építhető mászófal-rendszer három tervezője: Erdélyi Tamás, Gara Bernát és Csepregi Szabolcs; a Hard Body Hang brand alapítói, a Lakos Dániel tervezte könnyed és ergonomikus TILT szék, valamint a környezettudatos gyártást és a technológiai innovációt egyesítő Illan függőlámpa, Horváth Zsuzsanna munkája.

Vizuális kommunikáció kategóriában a 2019-es FIE vívó világbajnokság arculata érdemelte ki a díjat, amelyet Kátay Hunor, Németh Sebestyén és Kovács Szilárd készített a Nemzetközi Vívószövetség felkérésére.

Terv kategóriában megosztott díjat kapott a Nagy Ádám tervezte Birosign, amely a golyóstollnak ad többletfunkciót. A kategória megosztott díjának másik kitüntetettje a Leonardo-féle koordinátarendszerre épülő LavosBall, Szabolcs János alkotása.

Diákmunka kategóriában Vatány Szabolcs Focus Ex digitális szövegolvasást segítő böngészőbővítményét ismerték el a díjjal.

Az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárságának különdíját Kókai András: Aura adaptív hangrendszere kapta, amely a zenehallgatás új dimenzióját ígéri. Az ITM Felsőoktatásért, Innovációért és Szakképzésért Felelős Államtitkárságának különdíja pedig Kispál Márton: Frigo moduláris hűtőjét illette meg, amely egyszerre hűtő és fertőtlenítő ételtároló rendszer is.

A Magyar Formatervezési Tanács különdíjasa a skandináv formavilágot követő SLÉ rétegelt-lemezszánkó Miklósi Ádám tervezésében.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala különdíjasa a járműgyártáshoz kapcsolódó AXIS PRO mérőkészülék lett, amelyet a Losonczi Innovation Kft. megrendelésére a Remion Design Studio tervezett.

Harmati Hedvig DLA textiltervező, a Magyar Formatervezési Díj bíráló bizottságának elnöke, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Textiltervező Tanszékének tanszékvezetője azt emelte ki, hogy érdemes rávilágítani a dizájn újabb rétegére és tartalmára, miszerint képessé tesz és képes az érzékenyítésre, a bevonásra, hogy felhívja a figyelmet a szociális kérdésekre, fenntarthatóságra, környezettudatos gondolkodásra.

A 11 éve alapított Design Management Díj olyan gazdálkodó szervezetek elismerése, amelyek a dizájnt és az innovációt átfogóan, az üzleti stratégia részeként kezelik az arculattól a terméktervezésen át egészen a működési és menedzsmentfolyamatokig. Design Management Díjban részesült a Plydesign bútormárka, elismerő oklevélben részesült a WAMP Design Vásár, a fenntartható táskatervező YKRA és a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft.

Dr. Simon Attila, a Design Menedzsment Díj bírálóbizottságának elnöke, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Formatervezési Tanács tagja a dizájnmenedzsment-szemlélet fontosságát hangsúlyozta. Mint elmondta, a pályázatok elbírálásakor azt vizsgálták, hogy az innovációs tevékenységeket a pályázók hogyan tudták a mindennapi életünkbe beépíteni.

Szóljon hozzá!