ZETApress

hírportál

Tavaszi Borfesztivál másodszor

Desszertbor kategóriában idén is Árvay és Társa 2003-as Édes Élet Cuvée-je nyerte el a Város bora címet. Ez nem olyan, mint a Munka-érdemrend volt, amit sorban adtak oda mindenkinek ? mondta Dr. Rózsás Attila, a Budapesti Agrárkamara elnöke a díj átadásakor. ? Ezt többször is el lehet nyerni, mint a példa is bizonyítja.

A Város bora díjakat tavaly adták át először a Városháza parkban, a Tavaszi Borfesztivál nyitónapján. Idén Vörösbor kategóriában a Mészáros Pince 3003-es Bodzási Kékfrankosa, Fehérbor kategóriában pedig a Haraszthy Valejjo Pincészet 2006-os Zenit Királyleánykája kapta meg az oklevelet Hagyó Miklós és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettesektől.

Idén újabb kategóriával gazdagodott a díjak sora. A Város pálinkája-díjat Szabó Valéria, a Budapesti Agrárkamara Szőlő és Bor Tagozatának elnöke nyújtotta át a Márton és Lányai 2006-os Irsai Olivér Szőlőpálinkájának. A kitüntető címeket a termékek egy évig viselhetik.

Visszatért a jegyrendszer

A díjátadással egy időben kezdődött meg az év első borfesztiválja, mely csak véletlenül esett egybe a húsvéttal. A feltámadás ünnepén a tavaszt is köszöntjük. A borkóstolás mától hétfőig tart. Ehhez kóstolójegyet is kell váltani 160 forintos, meg pohárjegyet is 400 forintos árban. A kóstoláshoz ugyanis a poharat is meg kell vásárolni. Egy pohár nedű egy-két jegyet, egy üveg finom itóka négyet-ötöt is kóstál.

A díjazott italokat a Budapesti Operettszínház művészei, valamint a főváros építészei és tervezői kóstolták. Mivel amatőr zsűri döntött, ítéletük a fogyasztók véleményét fejezi ki. Az elkövetkező napokban a fesztiválon a borok népszerűsítését, piacra jutását kívánják elősegíteni a szervezők. Szeretnék a tavalyi 28 ezer főt túllépni, s elérni a 35-40 ezer fős létszámot. Tavaly is sok külföldi vendég érkezett, s az idén is várják őket. A borspecialitások mellett gasztronómiai különlegességek és kulturális események is várják a látogatókat.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Pálinkák a Városháza parkban

Szóljon hozzá!