ZETApress

hírportál

Minden szónak súlya van

A vitatkozás művészete már az ókorban nagy kincsnek és fegyvernek számított. Napjainkban is ugyanúgy szükség van jó szónokokra és vitatkozókra, ennek alapjait pedig korán le kell fektetni. Az EB Magyarországi Képviselete és a Külügyminisztérium EU Tájékoztató Szolgálata alkalmat is biztosít erre.

Áprilisban, hazánkban európai uniós témában először az ő kezdeményezésükre valósul meg a Vita-csata vetélkedő középiskolás diákok számára ? tudtuk meg Tamás Dorkától. Napjainkban talán különösen fontos leszámolni a ?vita? szó pejoratív értelmével és belátni, hogy az építő vitatkozás segíti a határozott véleményformálást és a sztereotípiák felülvizsgálatát.

Az angolszász nyelvterületről származó disputa ? vitakultúrát fejlesztő játék, mely immár verseny-formában is igen elterjedt Európa-szerte ? segítséget nyújt ebben. A nyilvános beszéd tudománya az ókortól kezdve része az oktatásnak, hiszen a megszólalni és érvelni tudás a közéletben való részvétel alapfeltétele volt már ekkor is.

Vita-csata szegénységről és oktatásról

A disputázás mára már az egész világon népszerű, különösen a középiskolákban és a felsőoktatási intézményekben. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a KM EU Tájékoztató Szolgálatának kezdeményezésére és finanszírozásával idén először rendezik meg Magyarországon az érdekes programokban bővelkedő disputa versenyt, a Vita-csatát.

A versenyzők régiók szerint két alföldi városban ? április 9-11-én Debrecenben és 16-18-án Kecskeméten ? mérik majd össze érveik erősségét nyilvános viták keretében, szegénység és oktatás témakörben. A három nap alatt a komoly összecsapások mellett számtalan interaktív, közösségformáló foglalkozás, játék is vár a diákokra. Az eseményt vasárnap médianyilvános döntő koronázza meg, amit ünnepélyes díjátadó ünnepség követ. Bízhatunk benne, hogy a disputa-vetélkedő a fiatalok segítségével Magyarországon is erősíti a tiszta észérveken és tolerancián alapuló, értelmes vitatkozás kultúráját.

A versenyt a KULTINDEX szervezi, szakmai partnere a Vizuális Világ Alapítvány, kommunikációs partnere a Europe Direct hálózat és a Tempus Közalapítvány. További információk honlapjukon olvashatók.

Szóljon hozzá!