ZETApress

hírportál

Nemzetközi építészverseny magyarokkal

ROCKWOOL építészverseny díjátadóMagyar díjazottja és zsűritagja is volt annak a nemzetközi építészversenynek, amit 2018. december és 2019. február között hirdetett meg a ROCKWOOL. A Vízióból kész épület című versenyre Közép- és Kelet-Európából Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Lettország, Litvánia és Észtország építészei jelentkezhettek.

A versenyre olyan 2018-ban meg is valósult építészeti tervekkel lehetett nevezni, ahova ROCKWOOL szigetelőanyagot építettek be. A tervek vonatkozhattak teljesen új építésű épületekre, vagy már meglévő épületek felújítására is. Mindkét kategóriában 5000 Euró volt a fődíj, és további három résztvevőt 1000-1000 Euró értékben díjaztak ? tudatta Nagy Ákos, VM.komm Kommunikációs Tanácsadó Iroda. Az átadóról készült képen balról jobbra: Jahoda Róbert építész tervező; Łukasz Glapa, a ROCKWOOL CEE-régió marketing igazgatója; Ewa Kuryłowicz, a zsűri elnöke; Páricsy Zoltán építész tervező.

A versenyre az Az esztétikum ereje szlogen jegyében olyan építészek jelentkezését várták, akik munkájuk során középpontba állítják a fenntarthatóságot, az esztétikát, és olyan épületeket terveznek, melyek fontos elemei lesznek a jövő városainak. Ezen épületeknél fontos alap tulajdonság a tűzvédelem, a megfelelő hő- és hangszigetelés, a látványos vizuális megoldások alkalmazása, valamint az újrahasznosítható anyagok használata. Egyszóval tehát az ilyen épületek egyszerre ember- és környezetbarát módon léteznek.

A pályázatokat nemzetközi zsűri értékelte, aminek magyar tagja Reicher Péter, a GRAPHISOFT Magyarországért felelős vezetője volt. A további zsűritagok: prof. dr. Ewa Kuryłowicz, a Kuryłowicz & Associates főtervezője és alelnöke; Jaroslav Dokoupil, a cseh stúdió Atelier DoS alapítója és Robert Konieczny, a KWK Promes Stúdió igazgatója. A díjátadó gálát április elején tartották Varsóban. Az új épület kategóriában a fődíjat a KS Cracovia Centennial Hall és a Fogyatékkal Élők Sportközpontja nyerte el, a modernizált épületek kategóriában pedig a Sziléziai Egyetem Krzysztof Kieślowski Rádió- és Televíziós Kar épülete.

A nemzetközi mezőnyben magyarországi pályázatot is díjaztak, a felújított épületek kategória egyik 1000 Eurós különdíját az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Pesterzsébeten található új épületének és kápolnájának felújítása és a JAHODA és PÁRICSY Építésziroda Kft. nyerte meg. Az idei verseny lehetővé tette, hogy megtalálják és megkülönböztessék azokat az épületeket, amelyek leginkább tükrözik a fenntartható építési elveket. Fontos, hogy ezeket a létesítményeket az ökológia, a fenntartható fejlődés és a felhasználók kényelme és biztonsága jellemzi a kiváló minőségű építőanyagoknak köszönhetően. Így megfelelnek a jövő városainak és meghatározhatják a modern építészet trendjeit.

Szóljon hozzá!