ZETApress

hírportál

A kiszámíthatatlanság hőse

Újabb földkerülő rekord felállítására készül Thomas Coville, aki 2016-ban rekordot döntött azzal, hogy kevesebb mint 50 nap alatt megkerülte egyedül a Földet. Újabb vakmerő kalandjának célja nem más, minthogy ezúttal 40 nap alatt teljesítse ezt a kihívást, amely során minden pillanatban a kiszámíthatatlannal kell szembe néznie ? tudatta Jónás Petra, WELL PR.

A lehetetlent nem ismerő francia szólóvitorlázó új, Sodebo Ultime 3 típusú hajóját március 14-én csütörtökön teszik vízre, amellyel egyidejűleg megkezdi hosszú és erőt próbáló felkészülését az új csúcs felállítására. Ahhoz, hogy valaki földkerülő rekordot döntsön, nem csupán hihetetlen mértékű kitartás szükséges, hanem egyúttal a határok folyamatos feszegetése is. Thomas Coville azonban nem elégszik meg eddig elért eredményeivel, továbbra is új kihívásokat keres. Mind vitorlázóként, mind pedig emberileg folyamatosan fejlődik, és a következő lépései is hihetetlenül izgalmasnak ígérkeznek. Célja, hogy 40 nap alatt körbe vitorlázza egyedül a Földet, amelynek teljesítésében a napokban vízre tett új hajója is segítségére lesz. Kevesebb, mint két hét múlva már ezen kezdi a felkészülést, amelynek részeként az Atlanti-óceánt először májusban tervezi átszelni. De vajon mi ösztönzi arra a világ egyik legismertebb szólóvitorlázóját, hogy újra és újra szembenézzen a kiszámíthatatlannal?

Thomas Coville 13 éves korában fedezte fel a vitorlázás varázsát, de az érzést, ami akkor játszódott le benne, máig fel tudja idézni. Sokáig úgy érezte, hogy az akkori frusztrált tinédzser énjéből hiányzik valami, nem igazán találta a helyét a világban. A hullámokat szelve, a sorsfordító vitorlázás közben tapasztalta meg először azt az egyensúlyt, amelyre mindig is vágyott. Ettől a pillanattól kezdve pedig tudta, hogy a vízen van a helye. A folyamatos, rendkívül kemény edzés meghozta a gyümölcsét, ugyanis a világ legnagyobb presztízsű nyílt-vízi vitorlásversenyein győzedelmeskedett. 2012-ben a Groupama 4 csapattal megnyerte a Volvo Ocean Race-t, továbbá a Route du Rhum, a The Transat, valamint a Vendée Globe versenyeket is sikeresen teljesítette. Látványos eredményei mellett Coville kimondottan élvezte rekorddöntési kísérleteit, amelyek közül kimagaslik az, amikor 2016-ban Sodebo Ultim trimaránjával, 49 nap 3 óra 7 perc 38 másodperc időeredménnyel felállította a szóló földkerülő vitorlázás rekordját.

Thomas Coville-t izgalmas életútjából kifolyólag a sikerrel és győzelemmel azonosítják, azonban állítása szerint leginkább mindig is a kudarcaiból tudott építkezni. A földkerülő rekordot az ötödik kísérlet során sikerült megdöntenie, ami azt jelenti, hogy a terve előtte négyszer meghiúsult. ? Olyan régóta vársz rá, és egy ponton valószínűleg azt gondolod, hogy lehetetlen, hogy megtörténjen. Aztán hirtelen valósággá válik az, amiről eddig csak álmodoztál. Mintha az agyad egy teljesen új kis szegletét nyitottad volna ki. Képzeld el, hogy soha életedben nem hallottál zeneszót, majd egyszer csak valaki Rachmaninoff-ot tesz a füledbe. Egy teljesen idegen érzés kerít hatalmába, ami utána az egész életedet végigkíséri ? nyilatkozta Coville a sikeres földkerülés után.

A nyílt-vízi szólóvitorlázás fizikailag és szellemileg egyaránt hihetetlenül megerőltető. A versenyzők csak magukra számíthatnak, a hatalmas hajót egyedül kell uralniuk, és akár egyetlen elvesztegetett pillanatnak is súlyos következményei lehetnek. A kimerültség nem számít, a legnagyobb szélviharban, éjjel-nappal is helyt kell állni. Coville szerint éppen ez a legnagyobb különbség a szóló, illetve a csapatban vitorlázás között. Hiszen utóbbi esetében bármikor elvonulhatunk aludni egyet, ha éppen elegünk van, azonban amikor egyedül szeljük a hullámokat, ez csak akkor lehetséges, ha elfogadjuk, hogy bármelyik pillanatban véget érhet az életünk. A francia szólóvitorlázó egy-egy hosszabb út során legfeljebb három órát aludhat egy nap, azonban 20 percnél többet egyhuzamban nem tölthet ágyban.

[youtube]https://youtu.be/fEvgqg9RQ6Q[/youtube]

A földkerülés hatalmas kockázatot rejt magában, így kulcsfontosságú a megfelelő edzettség. Thomas Coville éppen úgy védekezik a szélsőséges körülmények ellen, hogy igyekszik a kiszámíthatatlanra is felkészülni. Még akkor is intenzíven edz, amikor otthon van a családjával, akárcsak 13 évesen, amikor az óceán nyújtotta egyensúly éltette. Természetesen a megfelelő felszerelés is kiemelt fontossággal bír, hiszen jelentősen hozzájárulhat egy versenyző teljesítményéhez. A rekorddöntő francia versenyző hosszú évek óta szorosan együttműködik a Helly Hansennel a lehető legpraktikusabb, legmagasabb minőségű vitorlásöltözet fejlesztésében. Ennek legutóbbi eredménye a LIFALOFT?-tal bélelt HP Racing Midlayer kabát, amely nem hiányozhat egyetlen vitorlázó ruhatárából sem.

A Helly Hansen

A Helly Hansen márkát 1877-ben, a norvégiai Moss-ban alapították, és azóta segíti azokat, akiknek munkájuk vagy kalandjaik során az elemekkel kell megküzdeniük. A ruházatokat a skandináv dizájnnak és a legszélsőségesebb időjárási viszontagságoknak megfelelően tervezték, hogy magabiztosságot nyújtsanak a profiknak, amikor munkájuk során szembeszállnak a természet erejével. A vállalat készítette el az első vízhatlan anyagot a világon, 140 évvel ezelőtt, amelyet az 1960-as években az első Propile? fleece középső réteg követett. Az 1970-es években bemutatta az első LIFA? Stay Dry technológiával készült technikai alá-öltözetet, napjainkban pedig a díjnyertes H2Flow hőmérséklet-szabályozó technológiával rukkolt elő.

A Helly Hansen vezető a technikai vitorlásruhák és síöltözetek forgalmazásában, éppúgy, mint a prémium munkaruházat terén. A márka síöltözeteit a világ kétszáznál is több síterepén dolgozó több mint 55 ezer hivatásos szakember viseli, illetve válogatott versenyzők, olimpikonok, hegymászók és kifinomult ízlésű kirándulók kedvelt viselete is. A Helly Hansen felsőruházatai, alá-öltözetei, sportruházati termékei és cipői jelenleg a világ több mint 40 országában kaphatók.

Szóljon hozzá!