ZETApress

hírportál

Koripálya a bécsieknek

Kétszintes korcsolyapálya nyílik a bécsi Városháza előtt. 2019. január 18-án pénteken nyitja meg kapuit az immáron 9000 négyzetméterre bővített Bécsi Jégálom (Wiener Eistraum). A varázslatos hangulatú jégpálya újdonsága, hogy idén először két szinten korizhatnak a téli sportok kedvelői.

Bár a bécsi Városháza és a Burgtheater előtti csodálatos helyszínen elterülő Bécsi Jégálom már tavaly is majdnem kétszeresére bővített területen várta a korizás szerelmeseit, úgy tűnik, idén ezt is tudták fokozni. Az összterületet további 500 négyzetméterrel növelték, nem is akárhogyan: négy hét múltán megnyitják ugyanis a korcsolyapálya Sky Rink névre keresztelt második szintjét is, így először 2019-ben lesz lehetőség arra, hogy két szinten korizhassunk.

A Sky Rink jégteraszt egy 120 méter hosszú rámpán keresztül közelíthetjük majd meg, kialakításához pedig a Városháza előtti tér természetes lejtőjét használták. ? A Jégálom már most is egy sikertörténet, az új Sky Rink pedig annak a jele, hogy folyamatosan fejlődik ? mondta Michael Ludwig bécsi polgármester, aki a koripálya gazdasági jelentőségét is hangsúlyozta. Az új jégterasz ugyanis még több turistát csábíthat az osztrák fővárosba.

A bécsiek már 25 éve korcsolyázhatnak a bécsi Városháza előtt kedvező áron, Bécsnek ugyanis fontos, hogy a városlakók olcsón juthassanak városi sportlehetőségekhez. 2019-ben a korcsolyázáson kívül nyolc curling pálya és széles gasztronómiai kínálat is várja az idelátogatókat január 18-a és március 31-e között ? tudatta a Eurocomm-PR Budapest, Bécs Város Külképviseleti Irodája áldott, békés karácsonyt és sikeres, boldog új esztendőt kívánva ezzel olvasóinknak.

Szóljon hozzá!