ZETApress

hírportál

Kopár az Egyenlítőn

Kopár István áthaladt az Egyenlítőn és jelenleg a 10. helyen áll a mezőnyben. Kopár István 39 napja indult útnak további 17 versenyzővel együtt a franciaországi Les Sables d’Olonne kikötőjéből, hogy teljesítse élete első szóló, kikötés nélküli Földkerülő kihívását.

A magyar származású vitorlázó pár napja, augusztus 6-án áthaladt az Egyenlítőn, innentől kezdve tehát már a déli féltekén küzd meg az elemekkel. István az Egyenlítő áthajózása után kifejezetten jól tud haladni a délkeleti passzátszelekben – tudatta Jónás Petra, WELL PR Agency.

A félelmet nem ismerő vitorlázó a verseny legjobb átlagát produkálta az elmúlt 24 órában, miután közel 120 tengeri mérföldet tett meg ezalatt. Fontos megemlíteni, hogy a Golden Globe Race-en versenyző István egyébként nehéz heteken van túl, hiszen a meghibásodott szélkormánya miatt egy rövid megállót kellett beiktatnia a Zöld-foki szigetek mellett, viszont mivel nem kötött ki és nem vett igénybe külső segítséget, a rendezők döntése alapján tovább folytathatta a versenyt. Jelenleg a 10. helyen hajózik.

A 30 ezer tengeri mérföldet felölelő útvonal a legtapasztaltabb vitorlázóknak is igazi kihívást jelent, főleg abban az esetben, ha kizárólag hagyományos navigációs eszközökre támaszkodhatnak. István ezúttal a tizenharmadik alkalommal lépte át az Egyenlítőt eddigi életútja során, egy ilyen versenyen azonban még számára is elengedhetetlen, hogy a legjobb minőségű technikai ruházatot viselje a fedélzeten. A norvég Helly Hansen által szponzorált versenyzőnek a déli féltekén haladva gyakran igazán szélsőséges időjárási viszonyok mellett kell majd helytállnia, amelyhez a megfelelő kényelmet és védelmet a Helly Hansen Ægir Offshore kollekció darabjai – többek között például a díjnyertes Ægir H2Flow kabát biztosítja.

A Helly Hansenről

A Helly Hansen márkát 1877-ben, a norvégiai Moss-ban alapították, és azóta segíti azokat, akiknek munkájuk vagy kalandjaik során az elemekkel kell megküzdeniük. A ruházatokat a skandináv dizájnnak és a legszélsőségesebb időjárási viszontagságoknak megfelelően tervezték, hogy magabiztosságot nyújtsanak a profiknak, amikor munkájuk során szembeszállnak a természet erejével.

A vállalat készítette el az első vízhatlan anyagot a világon, 140 évvel ezelőtt, majd az 1960-as években bemutatta az első Propile™ fleece középső réteget. Az 1970-es években bemutatta az első LIFA® StayDry technológiával készült technikai alá-öltözetet, napjainkban pedig a díjnyertes H2Flow hőmérséklet-szabályozó technológiával rukkolt elő.

A Helly Hansen vezető a technikai vitorlásruhák forgalmazásában. Emellett a márka öltözeteit a világ száznál is több síterepén dolgozó több mint 50 ezer hivatásos szakember viseli, illetve a hegymászók, válogatott versenyzők, olimpikonok és a kifinomult ízlésű kirándulók kedvelt viselete is. A Helly Hansen felsőruházatai, alá-öltözetei, sportruházati termékei és cipői jelenleg a világ több mint 40 országában kaphatók.

Szóljon hozzá!