ZETApress

hírportál

Professzorok egymás közt

ProfesszorokMagyar tudós lett a Nobel-díjas Al Gore tudományos tanácsadó-testületének tagja. Az Éghajlati Valóság-program öt év után ismét Európában tartja képzését ? tudatta Garay Tóth János. A programról részletes tájékoztatás található angol nyelvű honlapjukon.

A Nobel-díjas Al Gore, az USA egykori alelnöke ebből az alkalomból dr. Ürge-Vorsatz Dianát, a Közép-Európai Egyetem (CEU) professzorát is felkérte, hogy vegyen részt a képzési programjának tudományos tanácsadó testületében. Ürge-Vorsatz Diana a szintén Nobel-díjjal kitüntetett Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) egyik alelnöke és egyúttal a Levegő Munkacsoport Szakértői Testületének elnöke. Fotónkon balról-jobbra: Al Gore, az USA alelnöke (1992-2000), Ürge-Vorsatz Diana professzor, CEU, Henry Pollack professzor, Michigen Egyetem és Don Henry professzor, Melborne Egyetem.

Al Gore 2000-ben indította útjára az Éghajlati Valóság-előadássorozatát melynek feldolgozásából készült a Kellemetlen igazság (An Inconvenient Truth) című, Oscar-díjas dokumentumfilm. Ezen munkássága alapján 2007-ben az IPCC-vel megosztva nyerte el a Nobel-díjat. A Nobel-bizottság szerint a film jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az éghajlatváltozás kérdése nagy nyilvánosságot kapjon. A program következő eseménye Berlinben került megrendezésre június 26-a és 28-a között, ahol Ürge-Vorsatz Diana segít előkészíteni a tudományos hátteret és megválaszolni a tudományos kérdéseket.

A berlini programban Al Gore kiemelte a klímaváltozás hatásait Európára. Az ökológiai, környezeti, gazdasági, egészségi és életminőségi problémák mellett elemzései szerint a klímaváltozás hozzájárult a világban zajló politikai változásokhoz. A jelenlegi európai migrációs válság számos összetevője között a klímaváltozás is fontos paraméter. A korábban megjósolt klíma-migráció már elindult és ha nem teszünk a klímaváltozás ellen az további súlyos politikai és migrációs nyomást fejt majd ki Európára. A programban külön dedikált szekció foglalkozott a migráció kérdésével és a lehetséges megoldásokkal.

? Az IPCC kutatói megállapították, hogy az éghajlatváltozás az élőlények harmadát közvetlenül fenyegeti és már ma hátrányosan befolyásolja egymilliárd ember életét ? jelentette ki Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke, aki szintén részt vesz a ma kezdődő berlini rendezvényen. ? Kimutatták azt is, hogy az éghajlat-védelemre fordított kiadások sokszorosan megtérülnek. Ezt támasztják alá Ürge-Vorsatz Diana legújabb kutatási eredményei is, amely szerint a világ épületeinek korszerűsítése nemcsak jelentős mértékben hozzájárulhat az ambiciózus klímacélok eléréséhez, hanem nagy részük tisztán nyereséges is. Az ilyen beruházások a lakosság egészségi állapotát is javítják és fokozzák az energiabiztonságot ? tette hozzá.

Szóljon hozzá!