ZETApress

hírportál

Lengyelek szeptembere

WarmiaVasárnap már megírtuk, hogy a HM HIM is bekapcsolódott a Lengyel Szeptember ünnepségsorozatba. Mem csak ők, hanem Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetségének Kereskedelemfejlesztési és Beruházás Ösztönzési Osztálya a program mellé állt, s Ezer tó – Ezer perspektíva címmel Marcin Sowa tanácsos úr vezetésével bemutatkozott a Világcsoda régiója, a Warmia és Mazury térség.

Tudva lévő, hogy Lengyelország mind a mai napig eredményesen száll szembe a recesszióval. Egyetlen olyan ország az Európai Unióban, ahol ez év egymást követő negyedéveiben a gazdasági eredmények növekedést mutatnak. A konferencia elemezte Lengyelország és Magyarország jelenlegi helyzetét, a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat. Igyekezett választ adni arra, hogy a kapcsolatok megtalálása mellett, hogy hogyan segíthetik országaink a világgazdasági válság következményeinek a legyőzését. Lengyelország hatalmas piacával, gazdag és versenyképes kereskedelmi ajánlataival, több száz partnert kereső cégével ideális partnert jelenthet a válságon való túljutáshoz.

Legfontosabb ebben a helyzetben a pontos tájékozódás és az információk eljutása azokhoz, akiknek erre szükségük van. A Warmia és Mazury térség képviselői a térség fafeldolgozására, bútorgyártására és az élelmiszeriparra hívták fel a figyelmet a természeti- és turisztikai értékek mellett. A konferencia legfontosabb mondanivalóját a promóció fejezi ki legjobban: Ez a segítségnyújtás ahhoz, hogy az országok közötti minél több gazdasági kapcsolat jöjjön létre ? tudtuk meg Rozs Borbálától.

Szóljon hozzá!