Oláh Györgyöt kitüntették
Októberben két alkalommal is szerepelt Oláh György Nobel-díjas tudós neve szinte valamennyi magyar médiában. Először 11-én, amikor Szél Ágoston rektor és Molnár Mária Judit rektor-helyettes a Dél-kaliforniai Egyetemen ünnepélyes körülmények között átadta a Semmelweis Budapest Award kitüntetést, majd 27-án, amikor köztársasági elnökünkkel, Áder Jánossal Los Angelesben találkozott.
Szarvas István 14 évvel ezelőtt készített vele egy eddig még sosem közölt interjút, amelynek sok gondolata ma is hasznos. ? Professzor Úr! Mi a titka ennek a fiatalos kinézésének? ? kérdezte a kémia professzortól 1999. novemberben a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének (MTESZ) budapesti Székházában.
OGY: Nézze, ha én erre tudnék választ adni, akkor azt én szabadalmaztatnám. Ehhez segít ha az ember el van foglalva, dolgozik és azon tevékenykedik amit szeret csinálni. Azt hiszem ez sokkban segít, ahhoz, hogy az ember legalábbis szellemileg fiatalos marad.
? Az ország létszámához képest jól állunk Nobel-díjasok számát illetően. Ön egy interjúban azt mondta ez nem a géneknek, hanem a jó iskoláknak tekinthető. Azt mondják már nem olyan jó az iskolai képzés, mint a két világháború között volt?
OGY: Nem lehet sose az átlagot általánosítani, ha az iskolarendszer változott is vagy ahogy mondja romlott valamit, ez nem azt jelenti, hogy nincsenek tehetséges fiatalok. Lényegében az iskola egy lehetőséget ad és irányít, de azért alapjában véve magunk tanulunk. Életemben a legtöbbet az elemi iskolában tanultam. Az iskola egy inicatívát ad. Az ember érdeklődik, azt nem teheti meg, hogy nem olvas. Naponta 3-4 órát olvasok és tanulok új dolgokat. A tanulás egy soha véget nem érő folyamat.
? Miként értékeli azt a tényt, hogy az eddigi magyar Nobel-díjasok mindegyike külföldön dolgozott, amikor megkapta a kitüntetést?
OGY: Ez igaz, de nem hiszem, hogy negatív értelemben kellene értelmezni! Ennek különböző okai voltak és vannak. A tudomány bizonyos területein kis országok nem tudnak biztosítani a kutatásnak olyan centrumait ahol szükséges dolgozni. Pl. egy fizikus kénytelen bizonyos területeken ott dolgozni, ahol a megfelelő nagyberendezés, vagy egyéb lehetőség fennáll. A másik dolog az, hogy az migrációban talán mindenki keményebben dolgozott, mert egyrészt újból kezdte és be akarta bizonyítani, hogy tud valamit csinálni.
? Találkozott Ön a három közjogi méltóság közül valakivel?
OGY: Most nem, a korábbi látogatásomkor igen. Nézze, a közjogi méltóságok elfoglalt emberek, ha híres focista lennék lehet, hogy fogadtak volna. Glatz Ferenccel, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével viszont találkoztam.
? Kikkel fog találkozni?
OGY: Főként szakmai kollégákkal, s rajtuk kívül a Műegyetemen 50 éves arany diplomát kapó évfolyamtársaimmal. Nem tudom, hányan maradtak meg belőlük és kil lesznek ott. Ez egy érzelgős találkozó lesz, mert ötven év elég nagy idő.
? Önt, mint Nobel-díjast sokszor hívják előadni?
OGY: Főleg szakmai előadásokat tartok, nem szeretek politikai előadásokba belemenni, vannak más Nobel-díjasok, akik ezt teszik. És még ma is szeretem csinálni a kutatásaimat, ez az ami érdekel.
? Kérem, foglalja össze, hogy mivel foglalkozik annak ellenére, hogy 72 éves elmúlt?
OGY: Ha már a koromat említette, ezt nem lehet csak számokban kifejezni. Picasso azt hiszem festett amikor a 90-es éveiben volt. Nem azért festett, mert pénzre volt szüksége, hanem azért, mert gondolom, még mindig élvezte azt, hogy vászonra tegye elgondolásait. Én kutatok mert jól esik kutatni. Ez olyan mint az, hogy nem szabadna minden este sokat vacsoráznunk, és azt mondjuk, hogy most már nagyon tele vagyunk, nem fogunk enni többet, de másnap megint étvágyunk van. Ameddig a kutatást élvezem és jól esik, addig csinálom.
? Mivel foglalkozik a kutatása?
OGY: Egy új üzemanyagcella kidolgozásával foglalkozom munkatársaimmal. Az eljárás lényege, hogy ne a jelenleg is használatos eldobható elemek alakítsák az elektromosságot, hanem egy új anyag. A battériák kémiai reakcióba lépnek, de ahogy kikapcsoljuk őket, ez a folyamat megáll, s az elem veszít az erejéből. Az új üzemanyag a metilalkohol lehet, amely megállás nélkül, akár tízezer órán át is képes erre a reakcióra. Ez a fejlesztés a legkisebb akkumulátoros felhasználástól az ipari berendezések működtetése szempontjából is meghatározó lehet. Nem kizárt, hogy ez lesz a jövő egyik új energiaforrása.
? Ön szerint lesznek még magyarok, akik a Nobel-díjat fognak kapni?
OGY: Egész biztosan lesznek, de hogy mikor és milyen területen, azt nehéz megjósolni.
? Melyik tudományág fog ön szerint a következő évezredben leginkább fejlődni?
OGY: Ez is nagyon nehéz kérdés. Most a legtöbben joggal azt mondják, a biológia fénykorában vagyunk. Senki nem akarja azt mondani, hogy a biológiának nincsen hihetetlen jelentősége, ugyanakkor én soviniszta vagyok és kémikus, és hiszek abban, hogy a kémia alapvető terület, mert a kémikusok tudnak új vegyületeket, vagy anyagokat csinálni.
? A Magyar Tudományos Akadémia tudósai között kevés a hölgy, az elnök és az alelnökök is férfiak. Mi erről Professzor Úr véleménye? Önöknél, Amerikában mi a helyzet?
OGY: Nem vitás, hogy a tudományban a nőknek jelenléte nagyon alacsony, értem ezalatt akadémiai tagság és ehhez hasonlók. Ugyanakkor az egyetemeken most a tudományos pályákra tanulóknak azt hiszem 35-40%-a hölgy. Ez változik és azt hiszem, hogy ezt az élet is változtatja, mert sajnos a nők feláldozzák karrierjüket. Feleségem is kémikus és ő is feláldozta a karrierjét hosszú ideig, mert gyerekek vannak és fel kellett nevelni őket. Nincs teljes egyenlőség, mert nincs biológiai egyenlőség. Férfiak nem szülnek gyereket és ezt a sort folytathatnám, de a modern élet ezt megváltoztatta és ennek következtében a nők lehetősége, hogy tudományos karriert csináljanak család mellett megjelent. Sajnos ez nem teljesen egyvonalú, kivéve, ha valaki elhatározza, hogy nem akar családot és teljesen arra készül, hogy nagy tudós legyen. Ez a helyzet javul, nem hiszem, hogy kvótákat lehet tenni, de én azt látom Amerikában, hogy a számok lassan, de állandóan nőnek. Voltak mindig úgy Marie Curie-k, hogy családjuk is volt és tudományt is csináltak, van sok ilyen. Megvagyok győződve, hogy ez olyan probléma, ami el fog tűnni a következő évtizedek folyamán.