ZETApress

hírportál

Világjátékok Tajvanon

Még 30 nap a Világjátékok indulásáig, melyet július 16-tól 26-ig rendeznek Kaohsiungban ? tudtuk meg tegnap a budapesti Garden Caféban megrendezett sajtótájékoztatón, amelyen Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke és Szántó Éva főtitkár mellett négy kiváló sportoló is megjelent.

Kialakult a végleges magyar csapat, így Magyarországot 74 versenyző képviseli az olimpián kívüli sportágak olimpiáján Kaohsiungban (Tajvan), a négyévente megrendezésre kerülő Világjátékokon. Gémesi György elmondta, az NSSZ koordinálja a Világjátékokon résztvevő magyar csapat felkészülését, utazását, a seregszemlén való indulását, és reménykedik legalább egy aranyéremben.

A csapat teljesen egységes lesz, hiszen minden sportoló 36 darabból álló sportruházatot kap. Az is kiderült, hogy ünnepélyes fogadalomtétel is lesz, július 3-án, a Gödöllő Grassalkovich Kastélyban. Már működik az internetes oldal, ahol aktuális cikkek, interjúk, fotók és televíziós anyagok is találhatók. Minden, ami a Világjátékokkal kapcsolatos.

Sportolók a sajtótájékoztatón

Bárdosi Sándor ? Olimpiai ezüstérmes birkózónk 2005-ben Visegrádon Európa-bajnoki címet szerzett a szumósok között, majd később a világbajnokságon is diadalmaskodott. Most a Világjátékokon szeretné teljessé tenni éremkollekcióját. ? Sokkal gyorsabb ez a sportág, mint a birkózás, gyakorlatilag egy pillanat alatt eldőlhet bármi, ezért is szeretem jobban a szumót ? mondta el Sándor.

Kis Katalin ? Akrobatikus rock and roll versenyzőnk a magyar csapatban egyedülálló módon harmadik Világjátékok-versenyére készülhet. 2001-ben Akitában még a világválogatott tagjaként, bemutató sportág versenyzőiként voltak ott, majd Duisburgban Horváth Márkkal a 16. helyet szerezték meg. Most 2001-es partnerével, Horváth Miklóssal várja a megmérettetést. Kislánya szorít érte. ? A Világjátékokon részt venni számomra egy újabb bizonyíték, hogy érdemes keményen dolgozni ? tudtuk meg tőle.

Kozmann György ? Egy ország ünnepelte hősként, amikor egy döbbenetes tragédiából feltérdelve, Kis Tamással kiegészülve bronzérmet szerzett a pekingi olimpián kenusként. A sárkányhajózáshoz Koló miatt is kötődik, és most egy nagyobb csapat tagjaként mutathatja meg erejét, világbajnok sárkányhajózásban is. ? Az egész csapat nevében mondhatom, nagyon keményen készülünk, hiszen mindannyiunk számára komoly kihívás a Világjátékok ? hallhattuk tőle.

Székely Lilla ? Az uszonyos úszó csapat egyik kiválósága is ott volt 2005-ben Duisburgban, és a 4×100-as női váltó tagjaként az előkelő negyedik helyen végzett. Felnőtt és junior Európa-bajnok, junior világcsúcstartó, edzője a sportág elmúlt időszakának egyik nagy alakja, a Világjátékok-ezüstérmes Juhos Gergely. ? Sportágunk legrangosabb versenyén képviselhetem Magyarországot, és talán alkalom nyílhat arra, hogy minél többen megismerjék ezt a nagyszerű sportot ? mondta el Lilla.

A Világjátékok története

Az olimpia utáni esztendőben rendezik, az ötkarikás játékok programján nem szereplő sportágak seregszemléje. 2005-ben a németországi Duisburgban rendezték a versenyeket, 2009-ben a tajvani Kaohsiung ad otthont a világméretű eseménynek.

A Világjátékok olyan, mint egy olimpia? ? Lényegében igen: a sportolók pályafutása során ez a csúcs, csakúgy, mint az olimpiai sportágak esetében. A hangulat is olyan, mint egy olimpián: rengeteg különböző ember, rengeteg sportoló a világ minden tájáról.

Hogy szerepeltek a magyarok a 2005-ös duisburgi Világjátékokon? ? Nagy sikert hozott az esemény, hiszen Asztalos István ejtőernyős célba ugrásban aranyérmet szerzett. A torna egyik legizgalmasabb meccse női strandkézilabdázóink döntője volt Brazília ellen. A mieink hajszállal maradtak le az elsőségről, ezüstérmet szereztek.

Kik képviselik Magyarországot a 2009-es Világjátékokon? ? A nagyon kemény kvalifikációs versenyek során összesen 74 sportoló vívta ki a szereplés lehetőségét. Felkészülésüket a Nemzeti Sportszövetség koordinálja.

Mikor kezdődik a verseny? ? Július 16-án a megnyitó ünnepséggel indul útjára a kéthetes versenysorozat, július 28-án lesz a záró ünnepség. A tajvaniak lélegzetelállító stadiont építettek a Világjátékokra, mely teljes egészében napkollektorokkal működik, építészeti világszenzációt is jelentve.

Hogyan kaphatunk információt a kinti történtekről? ? A magyar versenyzőket média csapat kíséri el Tajvanba, amely tudósításokkal, cikkekkel, interjúkkal segíti a hazai médiumokat. A csapat munkáját profi fotóriporter segíti. A Kaohsiung-i eseményekről televíziós felvételek is készülnek, melyeknek sugárzására lehetősége van minden tévétársaságnak.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Sportolók az Országházban | ZETApress

Szóljon hozzá!