ZETApress

hírportál

Microsoft a Varázshegyben

A Microsoft Magyarország 25 millió forint összértékű, szoftvereket és fejlesztést tartalmazó támogatással járul hozzá ahhoz, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert még inkább XXI. századi körülmények között fogadhassa a látogatókat ? tudtuk meg a Varázshegyben a délelőtti sajtótájékoztatón.

Huszonötmillió forint értékű IT támogatást kapott a Fővárosi Állatkert. Az elsősorban a Varázshegyet és az Örökbefogadási Programot érintő fejlesztéseknek köszönhetően az érdeklődőket még több szórakoztató program és oktatási lehetőség várja. A Varázshegy az állatkert egyik legújabb létesítménye, célja a bolygó csodálatos létformáinak bemutatása interaktív formában. A látogatók benyúlhatnak egy T-Rex szájába, jégkorszaki kalandozásban vehetnek részt vagy megismerkedhetnek a denevérek hallásával. Ezt az élményt fokozzák mostantól az érintőképernyős Windows 8 alkalmazások.

Fogadj örökbe! ? Az alkalmazás segítségével az érdeklődők a budapesti Állatkert örökbe fogadható állatainak listáját böngészhetik egy nagyméretű képekkel ellátott, látványos felületen. Az Állatkert munkatársai valamennyi lakóról írtak néhány kedves sort, valamint egy-két bekezdésben az adott fajról szóló legfontosabb tudnivalók is elolvashatok. Az állatokról rendszeresen frissülő hírek kerülnek fel, és természetesen örökbe is lehet fogadni őket.

Teknős-totó ? Az alkalmazás a teknősökkel kapcsolatban tartalmaz számtalan hasznos és érdekes információt, látványos képet valamint egy szórakoztató kvízjátékot. Állatkerti tudáspróba ? A kvízjáték segítségével érdekes részletek tárulnak fel a Fővárosi Állatkert lakóinak életéről. Kapcsolatok az élővilágban ? Az egyes állat- és növényfajok nem egymagukban léteznek, hanem valamennyien egy hatalmas, közös rendszer részeit alkotják, hatással vannak egymás életére ? ezeket a kapcsolatokat fedi fel az alkalmazás.

Kolónia puzzle ? Az alkalmazás a levélvágó hangyák életét mutatja be, a hangyakolónia egyes részleteit kell párosítani a hozzájuk tartozó szövegekkel. Csontváz puzzle ? Látványos formában ismerteti meg az érdeklődőkkel az emberi csontváz felépítését ? a játékosoknak egy csontvázat kell összerakniuk három eltérő nehézségi szinten. A Fogadj örökbe! ? a várhatóan a legnagyobb sikert arató alkalmazás születésénél a Microsoft Magyarország különösen aktívan bábáskodott. A program a vállalat globális felhőszolgáltatására, az Office 365-re épül, így nemcsak egyszerűen használható, de az Állatkert számára rengeteg hasznos statisztikát is képes összegyűjteni az örökbefogadásokról.

A városligeti intézmény mindenkor arra törekszik, hogy a sokféle állat és növény bemutatása mellett a lehető legkorszerűbb eszközökkel igyekezzen megismertetni a látogatókkal az élővilág összefüggéseit, az ember és a természet kapcsolatát. A Microsoft Magyarország támogatása erre kiváló lehetőséget biztosít, ami annál inkább fontos, mivel a gyerekek számára ma már az a természetes, hogy a világról szóló információk nagy részét számítástechnikai eszközök segítségével szerzik. Ezt az olyan komplex bemutatóhelyeken is figyelembe kell venni, mint amilyen az Ál lat kert legújabb látványosságának számító Varázshegy ? mondta el Persányi Miklós, az Állatkert főigazgatója.

Nagy öröm számunkra egy olyan intézményt támogatni, amely hazánk egyik büszkesége, hiszen a Fővárosi Állat- és Növénykert Európa-szerte elismert. A Microsoft ezzel a kezdeményezéssel a fiatalok informatikai képzéséhez is szeretne hozzájárulni, hiszen a Varázshegyet rendszeresen látogatják iskolai csoportok, rendhagyó tanórák megrendezésére használva fel a különleges helyszínt. Ráadásul a hasznos és érdekes alkalmazások kínálata a közeljövőben további alkalmazásokkal fog bővülni ? tette hozzá Szilágyi Bernadette, a Microsoft YouthSpark programjának menedzsere. A Microsoft Magyarország által nyújtott támogatás számos, a Varázshegy mellett az állatkert működését is segítő szoftverlicencet tartalmaz, így Európa egyik legszebb állatkertje innovatív technológiával, különleges alkalmazásokkal várhatja a látogatókat! A Varázshegyről további információk idekattintva találhatók.

Microsoft Magyarországon

A Microsoft a személyi számítógépekre írt szoftverek legnagyobb gyártója a világon. Széles termékválasztéka az operációs rendszerektől és alkalmazásoktól kezdve az összetett hálózati szoftverekig, üzleti szoftverekig és internetes technológiákig terjed. A céget William H. Gates és Paul G. Allén alapította 1975-ben. Mára a világ több mint kilencven országában van jelen, dolgozóinak száma pedig meghaladja a nyolcvanezer főt. A Microsoft Magyarország 1993-ban alakult, mindössze két fővel. Dolgozóinak létszáma jelenleg megközelíti a kétszázat. A Microsoft Magyarország 2003-ban, 2006-ban és 2008-ban elnyerte a Legjobb Munkahely-címet, 2010-ben pedig az MNKSZ pályázatán a Legjobb Női Munkahely 2009-címet érdemelte ki. A magyar leányvállalat ügyvezetői igazgatói posztját 2011. október 24-től Papp István tölti be.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Kapunyitás Miklós-napon | ZETApress
  2. YouthSpark a Varázshegyben | ZETApress

Szóljon hozzá!