ZETApress

hírportál

USA-beli szellemi tulajdon védelem

Dr. Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója az USA Külügyminisztériumának vendégeként mától október 12-ig nemzetközi résztvevőkkel együtt öt várost (Washington DC, New York, St. Louis, Portland és Seattle) érintő körúton vesz részt az USA-ban ? tudatta Garay Tóth János.

A téma: szellemi tulajdon védelem. A körúton többek között a következő területekkel ismerkednek meg: az állami / szövetségi, a szellemi tulajdonra vonatkozó törvények végrehajtása, aktuális kérdései, a szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos bűnügyi vizsgálatok és jogi ügyek, jogi szolgáltatások a biotech/gyógyászati szellemi tulajdonjog támogatására, a szellemi tulajdont védő szakmai szervezetek, a kiadói iparág és szerzői jogi szervezetek, a szellemi tulajdonjog jogi szakértőinek felkészítése, a vállalati stratégiák a tartalom védelmére (szoftver, technológia stb.), a hamisítás elleni intézkedések az Egyesült Államok kikötőiben, technológia transzfer ? inkubátorok és egyetemi kutatás.

Szóljon hozzá!