ZETApress

hírportál

Tudomány a közjóért

A Magyar Tudományos Akadémián folyó világszintű párbeszéd, a World Science Forum 2011. előadói a tudomány változása, jövője, társadalmi és gazdasági hatásai, politikaformáló szerepe mellett olyan konkrét eredményekről is beszámoltak, amelyek segítik a világméretű nehézségek megoldását, és javíthatják az emberi élet minőségét.

Az MTA Székháza két napon át a tudományos világ központja, a fórumok fóruma, ahol a zsúfolásig megtelt termek, a legkiválóbb előadásokban gazdag ülések, az élénk eszmecsere mind azt bizonyítja, hogy a tudományvilág készen áll hiteles válaszokat adni a változásokból eredő kérdésekre.

A közös gondolkodás példája volt a Pálinkás József, az MTA és a WSF elnöke által megnyitott rendezvény második plenáris ülése. Ahmed Mukhtar az Iszlám Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezet főigazgató-helyettese, Sumaya bint El Hassan jordán hercegnő, Daniel Hershkowitz professzor, a tudományos és technológiai ügyekért felelős izraeli miniszter, valamint Gebisa Ejeta, az amerikai elnök tudományos követe egymást követve, egybehangzóan fogalmazta meg a világot leginkább foglalkoztató problémákra adott válaszait. ? A tudomány képes arra, hogy segítse az emberiséget az élelem- és energiahiány, valamint az egészségügyi krízishelyzetek megoldásában ? értettek egyet a más-más kultúrából érkezett előadók.

A WSF résztvevői már a jövőért dolgoznak ? bizonyosodott be a nyitónap több plenáris és szekcióülésén, ahol az új tudományterületek, egyebek mellett a kvantuminformatika, a biotechnológia és az agykutatás legfrissebb eredményeiről számoltak be amerikai, indiai és francia tudósok. A tudomány kiváló eszköz a szemléletformálásra: Stefan H. E. Kaufmann német immunológus a még ma is sokakat veszélyeztető tuberkulózisról tartott előadásában azoknak, akik a kutatást drágának találják, azt javasolta, hogy gondoljanak a betegség gyógyításának költségeire.

Az éghajlatváltozás veszélyeire naponta figyelmeztetnek a szakértők. A WSF második napján Jun Xia pekingi professzor, a Nemzetközi Vízügyi Szövetség és a Vízügyi Kutatóközpont vezetője a vízkészletek csökkenésének folyamatát mutatta be esettanulmányok alapján. A kínai kutató bebizonyította, hogy az általa ismertetett eredmények alapján mérsékelhetők az éghajlatváltozás esetleges negatív hatásai. Az időjárás, pontosabban annak minél precízebb előrejelzése volt a témája az Imperial College London kutatóintézet-igazgatója, Sir Brian Hoskins előadásának. A brit tudós a legújabb módszerek ismertetésén túl a hosszabb távú előrejelzések szükségessége mellett érvelt.

Izgalmas eszmecsere bontakozott ki a tudomány világtérképének változásait vizsgáló IV. plenáris ülésen. A kutatói mobilitás okait gazdasági-társadalmi összefüggésekben láttató előadásokból egyértelműen kiderült, hogy a tudósok a világ minden részén készen állnak, hogy megalapozott tanácsaikkal hozzájáruljanak a sikeres politikai döntéshozatalhoz. A Leopoldina Német Tudományos Akadémia korábbi igazgatója, Volker ter Meulen szerint az egyes nemzetek ?tudós társaságai? így teljesítik küldetésüket, amely ezáltal nemcsak szűkebb értelemben vett nemzeti, hanem nemzetközi jelentőséggel is bír.

A WSF második napján, az MTA által szervezett szekcióülésen a hálózatok szerepéről beszéltek a témakör legjelesebb, nemzetközileg is elismert magyar tudósai. A hálózatkutatásai révén világhírű Barabási Albert-László, az MTA külső tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy a bonyolult rendszerként működő hálózatok megismerése segítséget jelenthet a gyógyszeripar számára, az internetes protokollok tervezőinek, de hasznos lehet a terrorizmus elleni harcban is. Idegsejtek alkotta hálózatokról beszélt egy forradalmian új módszert ismertető előadásában Acsády László idegkutató. Az MTA doktora olyan metódusról számolt be, amelynek köszönhetően hatékonyan tanulmányozhatók a valamennyi agyi funkciónkért felelős idegsejtek. Az élet hálózatokat hoz létre, a hálózatok pedig életet ? bizonyította előadásában Szathmáry Eörs akadémikus. Vicsek Tamás, az MTA rendes tagja pedig a számítógépes etológia új korszakába engedte bepillantani hallgatóságát.

A WSF első két napjának ülésein az előadók kifejezték a tudomány elkötelezettségét a közös társadalmi érdekek teljesülése, a közjóért felelős célok és kezdeményezések mellett. Ezért van kiemelkedő jelentősége annak a zárónyilatkozatnak, amelyet a Világfórum szombati zárónapján, a parlamenti ülés után fogadnak el a résztvevők. Ezzel a lépéssel a World Science Forum intézményesíti szándékait, eredményeit pedig megkerülhetetlenné teszi. A program ma délután az Országházban fejeződik be.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. A tudomány közös kincsünk | ZETApress

Szóljon hozzá!