ZETApress

hírportál

Tiszán innen a Túra

Átlépték a Tiszát, és Kecskemétre értek a Határon Túra résztvevői. Szarvasról indulva előbb Csongrádnál átlépték a Tiszát, majd 108 km tekerés után pénteken délután Kecskemétre érkeztek a kerékpáros Határon Túra 2011 résztvevői. Este zárásként, a Parlamenthez érkezik a karaván.

A Gyimesbükkről múlt szombaton indult kerékpáros zarándoklat utolsó előtti napján, pénteken Szarvasról rajtolt a bringás csapat, amely fél 12-kor Csongrádnál haladt át a Tisza felett, ahol csengőszóval és ovációval köszöntötték a folyón csónakázó vízi turistákat. Szarvas határáig Babák Mihály polgármester is elkísérte a résztvevőket kerékpáron.

A szőlő és a bor nemzetközi városában Gyovai Gáspár, Csongrád alpolgármestere köszöntötte a Határon Túra résztvevőit, majd egy üveg helyi kékfrankossal ajándékozta meg őket. A társaság 108 km kerekezés után pénteken délután látványos kerékpáros show-val érkezett meg Kecskemét főterére. Itt Zombor Gábor, Bács-Kiskun megye székhelyének polgármestere egy, a városról szóló albummal és egy üveg híres kecskeméti barackpálinkával ajándékozta meg a túrázókat.

Gizmo-show a Határon Túra állomásain

A Határon Túra 2011 kerékpáros esemény kiegészítő-rendezvényeként freestyle kerékpáros bemutatót tart a napi rajtok vagy célállomások helyszínén Nagy Gizmo Attila és csapata. Látványos produkcióit a túra résztvevői mellett a helyi lakosok is nagy érdeklődéssel kísérték, így volt ez többek közt Székelyudvarhelyen, vagy Kolozsváron, Mátyás király szobránál is. Gizmo kerékpáros légi-parádéja pénteken, Kecskemét főterén, a karaván érkezése időpontjában, délután 17 órakor volt; a túrazáró szakasza alkalmával pedig ma este a budapesti Kossuth téren, 19 óra körül várható.

A bringások a kecskeméti szállás elfoglalása után ellátogattak a helyi termálfürdőbe, ahol előbb kellemesen ellazították a hosszú út során megfáradt izmaikat, majd jól megtréfálták Eisenkrammer Károly főszervezőt. Miután elfoglalták a kör alakú jacuzzi minden ülőhelyét, a víz közepére csalták a mit sem sejtő Eisit, aki kissé értetlenkedve, de eleget is tett ennek, s amikor a medence közepére ért, mindenki teljes erőből elkezdett a lábával vízi biciklizni, így jól lefröcskölték a meglepett túravezetőt. Később a meleg vizes medencébe tették át székhelyüket a túrázók, itt egyre jobb lett a hangulat, mindeközben számtalan csoportkép készült, majd a medencében elindult a vízi vonatozás, vízi karavánozás.

Este szabadtéri bográcsokban főzött marhapörkölt várta a kerékpárosokat, akiket az étel elfogyasztása alatt élő lakodalmas zenével szórakoztattak a vendéglátók. ? Fantasztikusan ment az eddigi túra, nem esett az eső, amikor pedig keményen kellett mászni a hegyi szakaszon, akkor a záporok hűsítettek. Szerintem, aki itt volt, nagyszerűen érezhette magát. Bármerre jártunk, nagyon nagy szeretettel fogadtak minket, és ez igaz a románok lakta falvakra is. Az itt élő magyaroktól kapott szeretet meghatott, feltöltött és erőt adott a túrához. Ezt a szeretetet akarjuk elvinni Budapestre, a Kossuth térre augusztus 20-án. Külön kiemelném a román rendőrség és csendőrség segítőkészségét, a szervezettséget, ahogy a túránk útvonalát végig biztosították ? értékelte a túra erdélyi szakaszát Révész Máriusz országgyűlési képviselő, társ-ötletgazda.

A Határon Túra bebizonyította, hogy a kerékpározás kortól függetlenül kiváló mozgásforma, hiszen a résztvevők közül a legfiatalabb a 12 éves Dornér Dénes, aki szülői kísérettel vesz részt az eseményen, s egy szakasz kivételével a teljes távot teljesítette. A kerékpárosok doyenje a 65 esztendős Kovács Ferenc, s hogy az akarat nem ismer határokat, azt jól mutatja, hogy a résztvevők között akadt mozgássérült fiatalember is, aki speciális, ortopéd biciklis-cipőben teljesítette az eddigi távot.

A Határon Túra 2011 résztvevői a mai utolsó napon pont délben indulnak Kecskemét főteréről, s este 8 óra körül érkeznek meg a Parlament elé. A MÁV Start Zrt. egy külön kerékpárszállító vagont csatol a 8 óra 53 perckor a Nyugati pályaudvarról induló vonathoz, hogy segítse azok lejutását, akik a zárónapon, Kecskeméten szeretnének csatlakozni a kerékpáros karavánhoz. A fővárosban délután 5 órakor a soroksári Hősök terén lesz még alkalmuk a bringásoknak a Határon Túrához ?csapódni?. Eisenkrammer Károly főszervező reméli, hogy szombaton este több száz kerékpáros együtt gurul majd be a Kossuth térre ? tudtuk meg Vasvári Ferenctől.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Véget ért a Határon Túra | ZETApress

Szóljon hozzá!