ZETApress

hírportál

Hazajöttek a hegymászók

A Magyarok a világ nyolcezresein sikeres Lhotse-expedíciójának tagjai tartottak sajtótájékoztatót délelőtt az Új Színház Bubik István Stúdiószínpadán. A helyszín sem volt véletlen. Kollár Lajos, az ötfős csapat vezetője a színház főügyelője, ha épp nem mászik.

Az expedíció tagjai: Kollár Lajos, Erőss Zsolt, Mécs László, Horváth Tibor és Gál László tegnap délután érkezett meg a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér 2B termináljára a QATAR Airways QR943-as számú (Delhi?Budapest) járatával. Maga a csúcstámadás május 21-én volt Nepálban, ahol a 8516 méteres csúcsra jutottak fel.

Teljesítményükkel már csak három olyan nyolcezer méternél magasabb csúcs van, ahol eddig még nem jártak ? mondta el a csapatvezető ? s közülük a Kara-Kumra nem is készülnek. Kollár Lajos végig az 5300 méteren lévő alaptáborban volt, onnan tartotta a kapcsolatot társaival. Nem csak velük, hanem az itthonról segítő meteorológusokkal is értekezett. Pártai Lucia és csapata rendszeres időjárás előrejelzésekkel látta el a csapatot.

A négyek bandájából Gál László és Erőss Zsolt, a Hópárduc jutott fel a csúcsra. Zsoltról köztudott, hogy egy korábbi mászásnál súlyos sérüléseket szenvedett, jobb lábát amputálták, így műlábbal mászott. Kérdésemre elmondta, hogy hétköznapi járólába mellett mászó lába is van, mely jóval erősebb, strapabíróbb az előbbinél. Arra is gondot kellett fordítania a hegyen, hogy mekkora terhet vihet, mert a műlábnak ezt is el kell bírnia.

Szakadjunk el most egy pillanatra a hegymászóktól, s beszéljünk a műlábakról. Pár évtizeddel ezelőtti kórházi munkám során volt egy fiatal műtőssegéd kollégám, akinek egy gyermekkori betegség következtében egyik, vagy tán mindkét lába ?műből? volt. (Az a kórház végezte el a műtéteket és a rehabilitációt, s a fiatalembert később ezért is alkalmazta.) A fiú egyszer egy súlyos, jóval mázsán felüli beteget emelt fel, s hirtelen összecsuklott alatta. Nem ő volt gyenge, műlába nem bírta a terhelést és kettétört. Szerencsére a beteg és hordója megúszta a kalandot, a fiút pedig az új láb elkészültéig ? üzemi baleset lévén 100%-os táppénzen ? betegállományban tartották. Akkor még jobban megbecsülték a dolgozót!

Gál Lacinak, a másik csúcsmászónak már az indulása is bizonytalan volt. Kisfia Budapesten balesetet szenvedett. A kórház, ahová bevitték csak lábsérülését érzékelte, de fejsérülése elkerülte a figyelmüket. Az apukával hazamentek Győrbe, ahol másnap lett rosszul. Az ottani kórház idegsebészetén végezték el rajta az életmentő agyműtétet, napokig élet-halál közt lebegett, s az expedíció indulása előtt egy héttel stabilizálódott az állapota. Ennek már több mint két hónapja, s Laci örömére szépen gyógyul.

Amíg a kisfiú itthon lábadozik, apukája az ujjait gyógyítgatja. Kérdésemre elmondta, hogy mind a tíz kézujján fagyási sérülések vannak, nem érez velük, s a fertőzésveszély kivédésére legalább két hónapig be lesz kötve mindegyik. A teljes gyógyulás legalább egy év, de orvosai megbiztatták, hogy maradandó károsodást nem szenvedett.

Amíg Erőss Zsolt és Gál László a 7900 méteres táborból május 21-én éjféltájt a csúcs felé indult, Mécs László és Horváth Tibor visszafordult. Nem érezték magukat elég erősnek a mászáshoz, s nem akarták, hogy később őket is menteni kelljen. A jóval felszereltebb spanyol csapat tagjait ugyanis ? akikkel a majd? két hónapos túrán jól összebarátkoztak ? menteni kellett. Véletlenül náluk maradt a rádió is, így Zsolték nem tudták a csúcsról jelenteni a sikert. Ezt csak akkor tudták meg a többiek az alaptáborban, amikor szerencsésen visszaérkeztek a csúcsról.

Egy picinyke nepáli zászlót is bemutatott Kollár Lajos, melynek külön története van. Az ottani törvények szerint a magyar zászlót csak a nepálival együtt, a nepáli alatt lehet kitűzni az alaptáborban. Mivel nepáli zászlójuk nem volt, a saját 60-szor 40 centis magyar zászlójukat nem voltak hajlandóak bevonni, a nepáliak helikopterrel vittek fel nekik egy kicsinyke nepáli zászlót, hogy a magyar fölé tőzhessék. Lehet, hogy nagyobbat nem bírt el a helikopter? ? viccelődtek kollégáink. A légi szállítás egyébként nagyon drága arrafelé, a helikopter 7-8 ezer dollárért szállít fel az alaptáborba bármit is. Szerencsére ezt nem Lajosék, hanem a házigazdák fizették!

A kéthónapos expedíció több millió forintos nagyságrendű volt a kalandoroknak. A költségek enyhítésére egy japán és egy indiai hegymászó lányt is beszerveztek az alaptáborba, így a magyarok fejenként 2-3 milliót is megspóroltak. A lányok oxigénpalackokkal és sherpákkal másztak, de így sem voltak túl sikeresek. Azokra a közbülső szakaszokra, amelyekre a magyaroknak 2-3 óra kellett, nekik sokszor a 20 óra sem volt elég.

A hegymászók rengeteg felvételt készítettek az úton, s nagyon sok emlékkel tértek haza. Egyelőre pihennek, de ősszel országjáró körútra indulnak, ahol ezeket fogják bemutatni, s színes élménybeszámolókat tartanak. A mai közel kétórás sajtóbeszélgetés alapján elmondhatom, hogy nem csak igazi sportemberek, de remek előadók is. Őszi programjaikat mindenkinek csak ajánlani tudom!

Szóljon hozzá!