ZETApress

hírportál

Piacok Észak-Koreában

Sok piacról elkéstünk már, kár lenne az észak-koreai üzletből is kimaradni ? mondotta Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke, aki a kínai látogatást követően a Koreai Munkapárt meghívására október 13-19-én látogatást tett a KNDK-ban.

A delegációban a KNDK iránt érdeklődő magyar üzletemberek is részt vettek. A küldöttséget fogadta Kim Yong Il, a Koreai Munkapárt Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára. Kifejezte a koreai nép őszinte részvétét a vörösiszap-katasztrófa miatt. A delegáció találkozott az észak-koreai politikai és gazdasági élet több más képviselőjével is.

Észak Korea egyre inkább kedvező piaci lehetőségeket kínál ? mondotta Thürmer Gyula phenjani sajtótájékoztatóján. Az elmúlt években jelentős beruházások történtek a gyümölcs- és hústermelésben, az építőiparban. Ezek egy része külföldi, jórészt kínai beruházás. Láthatóan bővül a belső piac is, nő a lakosság fogyasztása élelmiszerekből, televíziókból és más technikai cikkekből, egyre nagyobb a fizetőképes kereslet a szolgáltatásokra. Egyre több az étterem, bővül a turizmus. A szegénység még jelen van, de ez a Korea már messze nem az, mint néhány éve.

Különösen fontos, mondta a Munkáspárt elnöke, hogy a politikai helyzet szilárd. Sokat változtak a nemzetközi együttműködés jogi feltételei is. Mindez kedvező lehetőségeket teremt arra, hogy magyar vállalkozók is bekapcsolódjanak a KNDK idegenforgalmi, kulturális és más projektjeibe. A Munkáspárt együttműködve észak-koreai partnereivel segít megnyitni a kapukat, a többi a magyar állam és a magyar vállalkozók dolga ? hangsúlyozta Thürmer.

Szóljon hozzá!