ZETApress

hírportál

Székelyföldi győzelem

A Magyar Parlament focicsapata Székelyföldre látogatott, ahol a helyi közméltóságok focicsapata ellen játszott barátságos mérkőzést. Immár tizedik éve minden év október közepén Székelyföldre látogat a Magyar Parlament válogatottja, hogy a helyi közméltóságok csapatával barátságos focimeccset játsszon.

Tíz évvel ezelőtt a mérkőzéssorozat annak érdekében kezdődött, hogy a magyarországi és a székelyföldi politikusok segítsék a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkáját. A csapatban játszó képviselők többsége tagja a Szolgálatnak, és aktívan részt vesznek annak munkájában.

A mostani mérkőzés előtt találkoztak Emesével, egy csíkszentimrei kislánnyal, aki néhány hónappal ezelőtt Magyarországon, három gerincműtéten esett át, és Dr. Varga Péter Pál gerincsebész munkájának köszönhetően szinte újra kezdte életét. Kende Luca egyik felvételén ő is látható.

A jó hangulatban és tempóban zajló mérkőzésen, a Magyar Parlament válogatottja két gyors gólt szerzett, és az első félidő végén a parlamenti csapat biztos nyerőnek tűnt. A második félidőben azonban a székelyföldi közméltóságok csapata jobb lendülettel játszott, ügyesen adogattak egymásnak, és az 58. percben gólt szereztek. Ettől kezdve a parlamenti válogatott végig védekezett, és csak a jó védekező taktikájának köszönhette a 2:1-es végeredményt, a Magyar Parlament javára.

A mérkőzést Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás tagja, az NGYSZ Sportbizottságának elnöke vezette. Meccs után a képviselő polgármesterek, politikusok közös ebéden vettek részt, ahol a helyiek megköszönték a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat áldozatos munkáját és azt, hogy az elmúlt években sok ezer erdélyi gyereknek nyújtott segítséget ? tudtuk meg Pethő Zsófitól.

2 hozzászólás

  1. Tisztelt Cikkíró! Csak egy kis pontosítás: a székely gól az ELSŐ FÉLIDŐ végén esett. Nincs érdemi jelentősége és amúgy a beszámoló többi része helytálló. Üdvözlettel: Nádudvary Zoltán

Visszajelzések

  1. Kövér-foci Erdélyben | ZETApress