ZETApress

hírportál

Határtalan Európa

Hat Trabant gördült ki ma délelőtt a Közraktárak ferencvárosi udvarából. Tetejükön Gorenje-hűtőszekrény, vagy más húsz évesnél öregebb nyugati termék porosodott. A veteránautók nosztalgiázni indultak a fővárosi utakon. A hetvendolláros keretre és a piros útlevélre emlékeztek a december 21-ei retro-party (vagy nosztalgiaest?) beharangozó sajtótájékoztatója kapcsán.

Demszky Gábor főpolgármester elmondta, hogy csak a ?80-as évek elején kapott útlevelet. Első útja lengyel barátaihoz vezetett, hogy a szamizdatok földalatti kiadását elsajátítsa náluk. Működött az elhárítás, ezért hazaérkezése után a Belügyminisztériumba rendelték. Nem vonták be útlevelét ? melyben eleve csak öt ablak volt a szocialista országokhoz ? hanem alaposan lekorlátozták a cél-országokat. Egyedül Bulgáriát hagyták benne, mellyel nem is vagyunk szomszédosak. Csak légi úton lehetett volna odautazni, hiszen Romániát kihúzták, Jugoszlávia meg már eleve benne sem volt az útlevélben. Pár hét múlva aztán ezt is kitörölték, így az útlevéllel sehová sem lehetett kiutazni.

S hogy mi lesz a Közraktárakban a jövő hét péntekén? A schengeni határnyitás napján a Merlin Színház, a Fővárosi Önkormányzat és a Miniszterelnöki Hivatal tart déltől szombat hajnalig tartó rendezvényt. Belépés Pesti Esttel, vagy piros útlevéllel. Mivel ez utóbbit a ?87-ben bevezetett kék útlevél kiváltásához le kellett adni, így keveseknek lehet már belőle. Nyugalmazott határőrök, vám- és pénzügyőrök mesélnek sztorikat. A kiállított tárgyak az is bizonyítják, hogy az emberi elme bizony HATÁRTALAN.

Este Grosics Gyulától arról is hallhatunk, hogyan csempészett nylonharisnyát az Aranycsapat. A meghívott közéleti személyiségek a jobb- és baloldalról egyaránt érkeznek. A schengeni határ megnyitása napján közöttük is leomlanak a határok.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Reggel kevesebbet alhattunk

Szóljon hozzá!