18 millió eurós kínai beruházás
Több mint nyolcszáz új munkahely jön létre közel 18 millió eurós beruházással a Magyarországra települő kínai, Livan Biodegradable Product Co. Ltd-nek köszönhetően, jelentette be délelőtt, a Magyar Évad Kínában rendezvénysorozaton Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. A Borsod ? Abaúj ? Zemplén megyében három év alatt felépülő üzemekben a cég környezetbarát alapanyagokból élelmiszeripari csomagolóanyagokat állít elő a hazai és az európai piac számára. A 2007-2009. között Alsózsolcán és Edelényben megvalósuló beruházás kukorica felhasználásával, a műanyaghoz hasonló tulajdonságokkal rendelkező, élelmiszeripari termékek tárolására alkalmas környezetbarát dobozokat állít majd elő, adta hírül a GKM Sajtószolgálata.
Az üzemek kezdetben ötvenezer tonna éves kapacitással hazai piacra termelnek, a termelést a Magyarországra települő Livan a jövőben további gépsorok beállításával százezer tonnára szeretné növelni, hiszen Európában már jelen pillanatban is komoly érdeklődés mutatkozik a termékkör iránt. Európában kiemelt környezetvédelmi cél a műanyag termékek kiváltása lebomló műanyag termékekkel. A Livan termékköre jelenleg Európában piaci méretekben még nem kerül előállításra. A magyarországi kapacitás bővítésével párhuzamosan, a cég már az alapanyagot is saját gyáregységében fogja előállítani és így tervezi kiszolgálni az európai keresletet is.
Nyolcszáz új munkahely, környezetbarát termékskála
A gyár által használt alapanyag környezetbarát, teljes egészében lebomló növényi keményítő, amely nem mérgező, káros hatásoktól mentes, szagtalan, tűzbiztos, olaj- és hőálló. Egyéb lebomló anyagokkal összehasonlítva könnyen formázható és feldolgozható, továbbá fagyasztóban, illetve mikrohullámú sütőben is jól használható. A tervezett magyarországi beruházás teljes kapacitására igény mutatkozik a gasztronómiában érdekelt cégek, valamint a nagy élelmiszerláncok és élelmiszer-előállító cégek körében is, mivel a lebomló csomagolóanyagok használata piaci előnyt jelent a vállalatok számára a magyar és nemzetközi piacokon egyaránt. A Livan Biodegradable Product Co. Ltd. már több országban is rendelkezik hasonló gyártóegységgel. Termékei forgalmazására szerződést kötött többek között koreai, japán, amerikai, ausztrál, kanadai és orosz vállalattal is.
Csak költségtérítéssel tanulhatnak nálunk az Unión kívüli diákok
Tarthatatlan, hogy az ellenzék ismét idegenellenes kirohanásokkal riogatja az embereket, és a nagy sikerű kínai Magyar Évad eseményeit álhírekkel próbálja rossz színben feltűntetni. Most éppen azok ellen a külföldi diákok ellen intéz támadást, akik még Magyarországon sincsenek, panaszolta Daróczi Dávid kormányszóvivő.
Gyurcsány Ferenc kínai látogatása során épp arról tárgyal, hogy milyen lehetőséget nyújthatnak a két ország kiváló kapcsolatai. A magyar cégek kínai befektetési lehetőségei mellett így szóba került az is, milyen sokat számít a két ország kapcsolatában az a régóta élő kormányközi megállapodás, amelynek alapján évente 15-15 magyar és kínai diák folytathat tanulmányokat kínai, illetve magyarországi felsőoktatási intézményekben.
Magyarország örömmel venné, ha a kölcsönös alapon működő felsőoktatási képzésben résztvevők száma emelkedne, illetve ha az önköltséges képzés keretében nagyobb számmal vennének részt kínai diákok a magyar felsőoktatásban. Fontos azonban leszögezni, hogy a jelenlegi látogatás során semmilyen kormányközi megállapodás nem született sem oktatási, sem pedig bármilyen más témában.
A Fidesz állításai azért is nélkülöznek minden alapot, mert Magyarországon vagy a mindkét fél számára előnyös csereprogram keretében, vagy csak költségtérítéses képzésben vehetnek részt az Európai Unión kívülről érkező diákok. Alaptalan ezért az is, hogy az Unión kívülről érkező tanulók helyet vennének el a magyar diákoktól: se az államilag finanszírozott helyeket, se a magyarok diákoknak fenntartott költségtérítéses helyeket nem érinti a külföldi hallgatók magyarországi képzése. Sem a magyar diákok külföldi tanulmányútjainak és továbbtanulási lehetőségeinek, sem a külföldi diákok hazai képzésének, de hazánk nemzetközi kapcsolatainak sem használ, ha a Fidesz valótlan állításokkal riogat!