ZETApress

hírportál

OSA-kommüniké

Tizenöt évvel ezelőtt a Boszniai Szerb Hadsereg, akkori vezérkari főnöke, Ratko Mladić vezetésével lerohanta az ENSZ által biztonságos övezetnek nyilvánított Srebrenicát. Két nappal később, 1995. július 13-án megkezdődött az elfogott több mint nyolcezer muzulmán férfi és fiú lemészárlása.

A holttesteket tömegsírokba földelték el, ahonnan a maradványokat később kiásták és másodlagos sírokba szórták szét, hogy megnehezítsék a nyomozást. Az évforduló alkalmából a budapesti Közép-európai Egyetemen működő OSA Archívum, amely az emberi jogok megsértését, köztük a balkáni konfliktusban elkövetett háborús bűnöket dokumentáló iratok egyik legnagyobb gyűjtőhelye, kiállítást rendez a srebrenicai népirtás törvényszéki rekonstrukciójáról, hogy valamennyiünket emlékeztessen a legszörnyűbb bűncselekményre, amelyet a második világháború óta európai földön elkövettek.

A Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság 1995. július 25-én emelt vádat Ratko Mladić ellen, népirtással és a civil lakosság ellen politikai, faji és etnikai alapon elkövetett bűncselekményekkel, egyebek mellett gyilkossággal és megsemmisítéssel vádolva őt. Ellene azóta is nemzetközi letartóztatási parancs van érvényben.

Tizenöt évvel később azonban Ratko Mladić még mindig szabadlábon van és a törvény keze képtelen őt utolérni. Mi, az OSA Balkán Archívumának kezelői, különböző nemzetiségű archvisták és történészek, kurátorok és a megemlékező kiállítás szervezői, tisztában vagyunk vele, hogy a srebrenicai mészárlás története nem zárható le.

Sem a hozzátartozók, sem senki más, aki közvetlenül vagy közvetve érintett ebben a tragédiában, nem nyugodhat, amíg az ügyben ? legalább jogi szempontból ? nem tesznek igazságot. Ezért arra kérünk minden tisztességes embert, hogy mindaddig ne térjen napirendre az ügy fölött, amíg a tömeggyilkosságok fő felelőse bírái elé nem kerül.

Szóljon hozzá!