Lávahamu Izlandról
Ma délután temetik Krakkóban Lech Kaczyński lengyel államfőt, aki egy hete vesztette életét Szmolenszk térségében, légi katasztrófa következtében. Sok államfő készült végső búcsúztatására, mégsem lehetnek ott, gépeik nem szállhatnak föl. Európa légi forgalmát megbénította egy izlandi vulkánkitörés.
Még múlt vasárnapra virradóra kitört az Eyjafjallajökull (rövidebb nevén Eyjafjöll) tűzhányó, kétszáz éves nyugalom után. Az első kitörésre utaló jeleket szombat éjjel közel éjfél előtt észlelték, amikor vörösbe borult az égalja ? jelentette Rozs Borbála.
Már 1994-ben és 1999-ben is volt hasonló jelenség e térségben. Akkor is magma felnyomulás történt a kürtőben, azonban akkor nem került a felszínre. Miután a rengések száma csökkent most március 24.-e után, arra gondoltak a tudósok, hogy most sem lesz kitörés. Bár a terület március 4-e óta a terület nap mint nap egy centiméterrel emelkedett.
Azonban a kitörése előtt egyre sekélyebb mélységekből pattantak ki a rengések. A tudományos világot nagy izgalomban tartja széles figyelem övezi a természeti jelenséget és folynak a kutatások. Bazaltos kőzetolvadék kerül a felszínre. A hasadék vulkáni rész körülbelül 1 km hosszú. Itt kerül a felszínre a magma.
Mint tudva levő, hogy Izland az Atlanti-hátság felszínen lévő része, ahol két kőzetlemez távolodik egymástól. Ennek tanújelei az izlandi vulkáni működések. Miután a Föld a gleccser felső részénél repedt meg a lejjebb lévő településeket árvíz is veszélyezteti. Így megkezdték a környéken élők kitelepítését. A vulkáni hamu nagyobb darabjai a repülési magasságokban a gépek hajtóműveikben kárt okozhatnak, ezért lezárták a légi forgalmat. A hamu felhő iránya kelet, dél-kelet. A kutatók attól tartanak, hogy a közeli Katla tűzhányó is kitör.