Utaspostások Bécsben
Hamarosan a bécsi tömegközlekedés utasai szállíthatják az interneten rendelt csomagokat. Pozitívan fogadták a bécsi tömegközlekedés utasai azt az ötletet, hogy velük szállíttatnák ki az interneten rendelt csomagokat – tudatták sajtósaik. Fotónk Wiener Linien / Johannes Zinner felvétele.
A legtöbben munkába jövet-menet vinnének el egy-egy kisebb csomagot, amit a megállókban lévő csomagboxból vennének fel és oda is kézbesítenének. Háromnegyedük némi ellentételezést is elvár a futárkodásért. A következő fázisban – nyár elején – már a gyakorlatban is kipróbálnák az ötletet, hogy teszteljék, milyen formában lehet a legjobban megvalósítani.
Tavaly 113 millió csomagot rendeltek interneten a bécsiek. Hogy mérsékelni lehessen az ezzel kapcsolatos gépjármű-forgalmat és dugókat, a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien azzal az ötlettel állt elő, hogy akár az utasai is szállíthatnák a csomagokat. Így 20%-kal lehetne csökkenteni a csomagszállítással kapcsolatos üvegházhatású gázok kibocsátását.
A Wiener Linien és a Frauenhofer Austria kutatóintézet nemrég megvalósíthatósági tanulmányt készített arról, hogy hajlandóak lennének-e egyáltalán az utasok a futárkodásra, és ha igen, milyen feltételekkel. A felmérésben több mint hatezren vettek részt és pozitívan fogadták az ötletet. A legtöbben reggel 06 és 09, illetve délután 17 és este 20 óra között vállalnák a futárkodást.
A csomagot az indulási megállóban lévő csomagboxból vennék fel és az érkezési megállóban lévő boxba kézbesítenék. Mivel csúcsidőben futárkodnának, csak kisebb csomagokat tudnának magukkal vinni. A megkérdezettek nyolcvan százalékát nem érdekli, hogy mit szállítanak, háromnegyedük pedig elvárna némi ellentételezést a szolgálataiért. A Wiener Linien most azt vizsgálja, hogy mi lehetne ez a díjazás.