Vonattal Csíksomlyóra
Idén is elindul a Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba. A zarándokvonat június 3-án pénteken indul és 6-án pünkösdhétfőn érkezik vissza – közölték a szervezők délelőtt a Keleti-pályaudvar VIP-várójában Frigyesy Ágnes, Szalézi Szent Ferenc-díjas újságíró, fotóriporter moderálásával.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kiemelte: az elmúlt bő tíz év talán legnagyobb ajándéka, hogy a kormány meg tudta erősíteni a nemzeti összetartozás érzését a Kárpát-medencében. A magyar nemzet ünnepeiben is egységes. Közös ünnepe a nemzeti összetartozás napja (Trianon) június 4-én és az idén aznapra eső csíksomlyói búcsú – mondta.
A Tamási Áron 125 Emlékév a 125 éve (1897.09.19.) Farkaslakán született íróra emlékezik, aki nemcsak az erdélyi, hanem a teljes magyar irodalom egyik legnagyobb és legolvasottabb írója. Az emlékév számos programja mellett az államtitkár örömtelinek nevezte, hogy idén a Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz vonatot az író arcképével díszített mozdony – melynek tervei épp mára készültek el és lettek bemutatva – húzza majd a négy napos úton.
Potápi Árpád János kitért arra is, hogy a kormány támogatáspolitikájának köszönhetően 2022-ben egységes Kárpát-medencéről beszélhetünk, ha oktatásról, kultúráról, gazdaságról, sportról, médiáról van szó, és az egységes magyar nemzet nehéz helyzetben is egységesen nyilvánul meg. Ma a legfenyegetőbb, a következő időszakot és a vasárnapi országgyűlési választást is meghatározó kérdés a háború vagy a béke kérdésre. A kormány mindent megtesz a béke megőrzésérét, és semmilyen intézkedést nem támogat, amely az országot, a nemzetet háborúba sodorhatja. Minden erejükkel támogatják a Magyarországra menekülőket és a kárpátaljai magyarságot, hogy kitarthassanak szülőföldjükön. A kárpátaljai magyarság nagy része otthon maradt és ők segítenek a belső menekülteknek – mondta.
Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta: az emberek napi utaztatása mellett a MÁV-Start Zrt. fontosnak tarja, hogy kiszolgálja a nyári időszakban a szabadidős utazásokat is. Tavaly közel száz különvonattal mintegy ezer csoportot, százezer utast – többségében gyerekeket – szállított a vasút belföldön. Negyven különvonattal ötvenezer gyereket szállítottak az Erzsébet-táborokba. A vasút helytállt a koronavírus-járvány idején is, most pedig új és hatalmas feladatuk az ukrajnai menekültek szállítása.
Csibi Krisztina, a Magyarság Háza ügyvezetője a Tamási Áron-emlékévről szólva hangsúlyozta: a Magyarság Háza úgy tekint a Tamási Áron-életműre, mint az anyaországban, a Kárpát-medencében, illetve a diaszpórában élő magyarok között összekötő kapocsra. Az emlékév programjai a fiatalokra fókuszálnak, akiket pályázatokkal, vetélkedőkkel, színházi előadásokkal, irodalmi estekkel próbálnak megszólítani. A vonatot díszítő Tamási Áron-matricáról elmondta: Török Máté kivetített tervén Tamási Áron portréja és aláírása, az író szülőfalujának, Farkaslakának a látképe, a település templomának sziluettje, valamint az emlékév logója látható.
Mező Tibor, a Kárpát-Európa Utazási iroda ügyvezetője ismertette: az induló vonatokat katolikus pap és református lelkész áldja majd meg. A vonat díszvendége Dévai-Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas énekes lesz, aki ma is énekelt és szavalt nekünk. Emellett a vonaton Hoppál Bulcsú és barátai mindig annak a tájnak a népzenéjét játsszák, ahol a vonat éppen áthalad. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a magyarlakta településeken, a többi között Nagyváradon, Kolozsváron és Gyergyószentmiklóson magyarok százai-ezrei köszöntik majd a vonatot. Székelyföldre érve a zarándokokat felcsíki és alcsíki falvakban székely családoknál szállásolják el.
A pénteki utazás után a zarándoklat fő programja szombaton csíksomlyói búcsúi szentmise a Mária-kegyhelyen. Vasárnap a vonattal Gyimesbe, az ezeréves határhoz zarándokolnak, majd – az idei év új programelemeként – részt vesznek a Gyimesközéplokon szervezett Pünkösdi Forgatag nevű magyar-székely találkozón. A zarándokok itt adják át a Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekotthonai javára a vonaton gyűjtött adományokat.
A Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indul, Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével érkezik a Keleti-pályaudvarra. Itt összekapcsolják a Székely Gyorssal és a két vonat együtt, össznemzeti zarándokvonatként indul tovább Erdélybe. A két vonaton – az előző évekhez hasonlóan – 1100 zarándok utazik. A Székely Gyorson és a Csíksomlyó Expresszen hangosítás van, és a vonaton utazó idegenvezetők folyamatosan tájékoztatják majd a zarándokokat a látnivalókról.
Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben odazarándokolnak majd.