ZETApress

hírportál

Segítő csomagautomaták

Easybox csomagautomatáival segíti az Ukrajnából menekülőket a Sameday. Magyarország legnagyobb csomagautomata-hálózatával rendelkező vállalata, az Easyboxokat üzemeltető Sameday több mint 400 automatájának segítségével gyűjt adományokat az Ukrajnából menekülők kisgyermekei számára.

A Magyar Vöröskereszttel együttműködésben megvalósuló akció keretében a cég nedves törlőkendőket és bébiételeket gyűjt csomagautomatáiban, melyeket a segélyszervezet juttat el a rászorulók részére – tudatták sajtósaik.

Az elmúlt hetekben Magyarországon számos egyéni és civil kezdeményezés indult az Ukrajnából érkező menekültek megsegítésére. Azonban továbbra is nagyon nagy szükség van a segítségre, ezért a Sameday csomagszállító cég úgy döntött: az általa üzemeltetett több mint 400 Easybox automatát felajánlja adományok gyűjtésére.

A Magyar Vöröskereszttel együttműködésben a cég a menekülők legkiszolgáltatottabb csoportja, a kisgyermekek részére gyűjt tárgyi adományokat: nedves törlőkendőket, valamint bébiételeket, amikre a segélyszervezet visszajelzései szerint jelenleg leginkább szükség van.

Az Easybox csomagautomatákon keresztül történő adományozás rendkívül egyszerű: a Sameday erre a célra létrehozott honlapján keresztül bárki regisztrálhat, az SMS-ben kapott PIN-kód segítségével pedig kinyithatja a hozzá legközelebb eső Easybox automata egyik rekeszét, amelyben elhelyezheti az adományt. A legfeljebb 450 mm hosszú, 400 mm széles és 90 mm magas adománycsomagokat lezárt védőcsomagolásban (kartondobozban vagy ragasztóval rögzített műanyag csomagolásban) várják, a felajánlott termékek megjelölésével, melyhez a szükséges formanyomtatvány a Sameday honlapjáról letölthető.

A folyamatot tovább egyszerűsíti, hogy az Easybox csomagautomaták már az ország 449 pontján megtalálhatóak, így nem kell messzire mennünk az adományok elhelyezéséhez. Csomagautomaták elhelyezkedése térképükön megtalálható.

A ukrajnai konfliktus kezdete óta egyértelmű volt számunkra, hogy szeretnénk a lehetőségeinkhez mérten segítséget nyújtani azoknak, akik most a leginkább rászorulnak! Örülünk, hogy a Magyar Vöröskereszt nyitott volt a felajánlásunkra, és előre is nagyon köszönjük mindenkinek, aki adományával segíteni tudja a menekültek ellátását – fogalmazott az akcióval kapcsolatban Mohr József, a vállalat magyarországi igazgatója.

Mivel továbbra is ezrek lépnek át naponta Ukrajna felől Magyarországra, főleg nők kisgyermekekkel, akár újszülöttekkel is, ezért fontos, hogy a tárgyi adományok felajánlásakor gondoljunk azokra a termékekre is, amelyek célzottan számukra lennének igazán hasznosak, úgy mint a bébiételek és csecsemőápolási termékek bontatlan csomagolásban. Ehhez tud nagy és precíz segítséget nyújtani a Sameday által szervezett adományozási lehetőség országszerte! – tette hozzá Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.

Az akcióval kapcsolatos minden fontos információ megtalálható honlapjukon, amely a tárgyi adományok felajánlásán túl a Magyar Vöröskeresztnek történő pénzadományok nyújtásának lehetőségéről is tájékoztat. A regisztráció kizárólag az adományozáshoz kapcsolódó PIN-kód SMS-ben való elküldéséhez szükséges, a megadott adatokat a vállalat későbbi kapcsolattartás céljából nem használja fel.

A Sameday további kezdeményezésekkel is igyekszik segíteni a menekült családokat. Így egy korábbi akció során 300 étel- és higiéniai csomagot juttatott el az ukrán határra, ezzel mintegy 100 családot segítve, valamint további 800 telekommunikációs eszköz szállításában működött közre. A vállalat a csomagautomatákon keresztüli adományozás lehetőségét egészen addig fenntartja, amíg arra szükség van.

A Sameday

A csomagszállító cég az elmúlt években a leglátványosabb növekedést könyvelhette el: 2018 és 2020 között a vállalat forgalma kilencszeresére nőtt, napjainkban a piaci szegmens egyik meghatározó szereplője Magyarországon és Romániában. Több mint 440 Easybox csomagautomatából álló hazai hálózata mellett házhozszállítást és házon kívüli csomagátvételi lehetőséget biztosít a Magyarországon és Romániában üzemeltetett több mint 2800 Easybox automata egyikébe. A Sameday a régió legnagyobb csomagkézbesítő hálózatát működteti, és célja, hogy innovatív megoldásokkal emelje a csomagkézbesítés minőségét. További információért látogasson el weboldalukra, vagy lépjen kapcsolatba a Sameday Magyarország csapatával Facebook vagy az Instagram oldalukon!

A Magyar Vöröskereszt

Humanitárius szervezetként már a háború első napjától bekapcsolódtak a menekülők ellátásába, a határ mentén élelem, víz, tájékoztatás és egészségügyi szolgálat biztosításával támogatják a vonattal vagy autóval érkezőket, míg Budapesten a BOK Csarnokban segítenek önkénteseik és munkatársaik. A Magyar Vöröskereszt feladataiban minden megyei szervezete aktívan részt vesz, az ország különböző pontjain a befogadóhelyeken segítik az Ukrajnából érkezettek hosszabb távú ellátását.

Szóljon hozzá!