ZETApress

hírportál

Kárpátalját segíti a MATE

Ezer euróval és szálláslehetőséggel támogatja a kárpátaljai oktatókat a MATE. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem harminc kárpátaljai magyar oktató részére fejenként mintegy ezer eurós ösztöndíjat és kollégiumi elhelyezést kínál fel – tudatták sajtósaik.

Az Erasmus+ nemzetközi kreditmobilitási ösztöndíjprogram támogatásával és a költségnemek átcsoportosításával megvalósuló partnerség keretében a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatói részére mentálhigiénés tréninget is biztosít a MATE.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem jogelődjei már régóta jó viszonyt ápolnak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával, kihelyezett agrárfókuszú képzéseink ugyanis 1999 óta működnek a beregszászi intézményben. Az ottani állattenyésztő mérnöki, kertészmérnöki, mezőgazdasági mérnöki és élelmiszermérnöki BSc képzések hallgatói több alkalommal is jártak nálunk, így vettek már részt szakmai tanulmányúton a Gödöllőhöz közeli Babatpusztán és együtt versenyeztünk a szarvasi regattán is. Fontosnak tartjuk, hogy a jelenlegi helyzetben is támogatást nyújtsunk számukra – mondta dr. Gyuricza Csaba rektor.

Fentieken túl a MATE campusain elkezdődött a tartós élelmiszerek és személyi higiéniai termékek gyűjtése is a kárpátaljai rászoruló magyar családok részére.

Szóljon hozzá!