ZETApress

hírportál

Bécsi klímavédelem

Klímavédelmi igazgatót kapott Bécs: mostantól klímavédelmi igazgató koordinálja az ez irányú intézkedéseket a Bécsi Városházán, hogy az osztrák főváros minél sikeresebben valósíthassa meg klímavédelmi céljait. Az új igazgató az ügyosztályok felett áll, csak a polgármester és a főjegyző utasíthatja.

Mivel az elkövetkező éveket, évtizedeket a klímaváltozás okozta kihívások dominálják majd, és Bécs 2040-re klíma-semlegessé szeretne válni, a közigazgatását is ennek megfelelően alakították át:  mostantól klímavédelmi igazgató koordinálja az ilyen irányú törekvéseket. A teljesen új feladatkörrel Andreas Januskoveczet, a város eddigi erdészeti igazgatóját bízták meg – tudatták sajtósaik.

Bécs klímavédelmi igazgatója az ügyosztályok felett áll, de szorosan együttműködik a környezetvédelmi ügyosztállyal. Feladata, hogy koordinálja a klímavédelemmel és a körforgásos gazdasággal kapcsolatos valamennyi agendát, részt vesz a stratégiai tervezésben, valamint sztenderdeket dolgoz ki az ügyosztályok számára az ilyen jellegű célok meghatározására és a megvalósítás figyelemmel kísérésére. Ezen kívül folyamatosan kommunikál az érintett városi cégekkel, hogy elősegítse ilyen irányú törekvéseik összehangolását, illetve hatékony megvalósítását, továbbá napirenden tartja a klíma-semleges, reziliens és körforgásos város témáját és ötletadóként szolgál.

Az új poszt bevezetése mellett várhatóan még az idén elkészül Bécs klímavédelmi menetrendje, amely a klímacélok megvalósításának mikéntjét rögzíti. Ez olyan területeket ölel majd fel mint a lakhatás, az energiaellátás és a közlekedés, de ide tartoznak majd a klímaváltozás hatását ellensúlyozni hivatott projektek is, mint például a hőszigetek megszüntetése.

Óriási feladat lesz a fűtés terén szemléletváltást elérni, hiszen Bécsben a lakások körülbelül felét gázzal fűtik. Klímabarátibb megoldást jelent a távhő, a hőszivattyú és földhő használata, ezek elterjedéséhez azonban nemcsak nagyobb környezettudatosságra van szükség a lakosság körében, de például több szakemberre is, akik telepíteni tudják ezeket a rendszereket.

Várhatóan szintén rengeteg konfliktus forrása lesz majd az a kettősség is, hogy egyrészt új utakat kell építeni az új városrészekben, ugyanakkor parkolóhelyeket kell majd beáldozni a város klímáját elviselhetőbbé tevő új parkok, zöldterületek javára. Bécs például az elkövetkező években 25 ezer új fát szeretne ültetni, és ezeket se a járdákba fogjuk majd beásni – mondta Jürgen Czernohorszky klímavédelmi városi tanácsnok Andreas Januskovecz kinevezése kapcsán. – Zöldebbé akarjuk tenni a várost és ehhez el kell búcsúznunk az aszfalttól – tette még hozzá.

Szóljon hozzá!