ZETApress

hírportál

Erdélyiek az 52. NER-en

Két vonattal közel 800 zarándok érkezett Erdélyből az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, köztük száz gyermek Déváról. A MÁV Zrt. ingyenesen biztosította az erdélyi zarándokok utazását. A Corona IC-vel érkezett Böjte Csaba ferences rendi szerzetes is, aki közös ima keretében a Keleti pályaudvaron megáldotta a zarándokúton résztvevőket.

Ma délelőtt futott be az Ister EuroNight vonata köztük száz gyermekkel, akik a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és erdélyi ferencesek által fenntartott intézményekből érkeztek az 52. NER-re. A gyermekeket a pályaudvaron szendviccsel és ásványvízzel várta a vasúttársaság. A Corona Intercity további mintegy 700 erdélyi zarándokot szállított Budapestre.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a zarándokokat köszöntve azt kívánta, szálljon áldás a nemzetekre, a keresztényekre. Kiemelte, fontos, hogy az két nap, amelyre a zarándokok érkeztek, üzenete az egész világnak, hogy a kereszténység békességet, szeretet és örömöt sugároz. Az egész eucharisztikus kongresszus az összefogásról, a kereszténység üzenetéről, a szeretetről szól.

Az államtitkár elmondta, hogy a Székelyföld, Moldva, Partium területéről, illetve holnap Felvidékről, Kárpátaljáról jövő zarándokok érkezése azt mutatja, megérte a nemzetpolitikában a 10-12 év küzdelem összefogni a nemzetet. Megérte a katolikus egyháznak is a 4-5 éves küzdelem, amellyel megszervezték ezt a csodálatos ünnepet, amelynek Ferenc pápa érkezése lesz a csúcspontja.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: több okból is különleges vonattal érkeztek az erdélyi zarándokok, hiszen a 15 kocsiból álló szerelvény a MÁV-START leghosszabb menetrend-szerinti vonata Székelyföldre az utóbbi években. Különleges abból a szempontból is, hogy a vonatot továbbító felmatricázott mozdonyt Erdő Péter bíboros-prímás áldott meg 2019-ben, a Magyar Vasúttörténeti Parkban. A vasúttársaság ezzel a mozdonnyal is tiszteleg az egyházi világesemény előtt, és ingyenesen biztosította ezt az utazást az Erdélyből érkezett zarándokoknak.

A MÁV-START és a GYSEV holnapig az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra regisztráltak részére pénztári és fedélzeti jegyváltáskor 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt, online vásárlás esetén 50%-os üzletpolitikai kedvezményt biztosít oda-visszaútra a budapesti Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, Kelenföldre, Kőbánya-Kispestre, Kőbánya felsőre és Zuglóra.

A kedvezmény kizárólag belföldi utazásra 2. kocsiosztályon vehető igénybe. 1. kocsiosztály esetén a teljes árú kocsiosztály-különbözeti díjat meg kell fizetni. A kedvezményes árú menetjegy érvénytartama megegyezik az azonos távolságra érvényes teljes árú menetjegy érvénytartamával azzal a korlátozással, hogy az utazás legkorábban szeptember 04-én 00 órától lehetett megkezdeni, a visszautazást legkésőbb szeptember 13-án éjfélig be kell fejezni. A kedvezményre jogosító iratot a vonatok fedélzetén elektronikus formában, vagy kinyomtatott formában ellenőrzik. Feláras vonat igénybe vétele esetén az adott vonatra érvényes felárat meg kell váltani!

Szóljon hozzá!